|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 45 találat | lapozás: 1-30 | 31-45 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Székely Mózes 2000. június 5.Máj. 28-án Felsősófalván ünnepség keretében a helyi iskola felvette Székely Mózes fejedelem nevét, aki gyermekkora egy részét a faluban töltötte. Székely Mózes török jóváhagyással fejedelem lett ugyan, de Brassó mellett a csatamezőn vesztette életét 1602 nyarán. Leleplezték az iskola falán elhelyezett emlékplakettet is. /Fejedelmi iskola. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./2001. február 1.A Falufüzetek sorozat kilencedik darabjaként megjelent Benedekfi Emília és Fazakas Ilona munkája: Siménfalva rövid története /Litera Könyvkiadó, Székelyudvarhely, Infopress Rt. Nyomda/, melyet az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet adott ki, a Hargita Megyei Tanács Kulturális Központjának támogatásával. Siménfalva lakossága meghaladja az ezer főt. A falut az 1333-34-es pápai tizedjegyzék említette először. Székely Mózes, a későbbi erdélyi fejedelem udvarházat építtetett itt. - A sorozatban erről a vidékről eddig Homoródalmás, Székelyderzs és Homoródkarácsonyfalva jelent meg, előkészületben van a Fiatfalváról, Városfalváról és Székelyszentmihályról szóló füzet. /P. Buzogány Árpád: Székely Mózes fejedelem falujáról. Siménfalva a Falufüzetekben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 1./2003. július 15.Tizedik alkalommal szervezték meg Korondon a nemzetközi irodalmi és folklórtábort, amelyen most a centenáriumhoz méltó rangos programon vehettek részt győri, kiskőrösi, kiskunfélegyházai, biharkeresztesi, felvidéki, csíkszeredai, kárpátaljai és helyi csapatok. Az egyhetes tábor Kultúrtörténeti, irodalmi helyismereti jellegű találkozókon vesznek részt a hét folyamán. /Ferencz Imre: Hazanéző irodalmi és folklórtábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 15./keretében hangzott el Szekeres Sándor előadása, aki Székely Mózes emlékét idézte. Miholcsa József nemrég felavatott szoborkompozícióját értelmezték a jelen lévő fiatalok.2003. november 15.Az első magyar iskola a pannonhalmi bencés kolostor mellett született. A magyar keresztény egyházak a legkisebb faluban is iskolát építettek a templom mellé. Az egyházi iskolában a nép legegyszerűbb fia is tanulhatott, és felemelkedhetett. Az anyanyelvi műveltség egybekapcsolódott a latinnal, a tudományok alapjait hordozó nyelvvel. Szántó Arató István jezsuita szerzetes fáradozása nyomán XIII. Gergely 1578-ban megalapította a Collegium Hungaricumot Rómában, 1581-ben Báthory István alapította Kolozsváron az első erdélyi egyetemet, amelyet 1603-ban Székely Mózes hadai leromboltak, Bethlen Gábor 1622-ben Gyulafehérvárott alapított kollégiumot, mely később Nagyenyedre költözött. Az anyanyelvi műveltség egyik forrása a Szentírás. Árpád-házi Szent Margit a legenda szerint négy-öt éves korában könnyezve hallgatta Jézus szenvedéstörténetét, amelyet az evangéliumból - nyilván magyar nyelven - Olimpiádesz nővér olvasott fel neki. Ez az első tudósítás, hogy a Szentírásnak van már magyar nyelvű fordítása vagy fordításrészlete. A Szentírás összefüggő szövegének első magyar nyelvű fordítása a XV. század harmincas éveiben keletkezett bécsi, müncheni és az Apor-kódexben maradt ránk. A katolikus liturgia céljára készült, az ünnepi perikópák misebeosztását veszi alapul. Katolikus szerzetesek készítették. Huszita bibliának is mondják, tévesen. A XVI. század második tizedében másolták a Jordánszky-kódexet, mely az Ószövetség néhány könyvét és a teljes Újszövetséget adja magyarul. Mátyás király kortársának, Báthory László pálos szerzetesnek tulajdonították sokan e fordítást. A Halabori Bertalan egri egyházmegyés pap által másolt Döbrentei-kódexekben (1508) nagyobb szentírási szövegrészek vannak magyar fordításban. A Nyújtódi András székely ferences szerzetes által készített fordítás Judit könyvéről (Judit húgának) a Székelyudvarhelyi kódexekben található (1526). A korai zsoltárfordítások közül a legtöbb zsoltárt az Apor- (XV. század), Festetich- (XVI. század eleje), Döbrentei- (1508), Keszthelyi- (1522), Kulcsár- (1539) kódexek tartalmazzák. A XVI. század elején az erasmusi szellem hatása alatt készült Szent Pál leveleinek fordítása Komjáti Benedektől (1533) és az evangéliumok fordítása Pesti Mizsér Gábortól 1536-ban. Szántó Arató István római tartózkodása idején Báthory István erdélyi fejedelem ösztönzésére lefordította a héber, görög és latin szöveget, figyelembe véve az egész Ószövetséget, és megkezdte az Újszövetséget is. Báthory István 1579-ben jezsuita társaival Szántó Arató Istvánt Rómából hazahívta Erdélybe, és rájuk bízta az első erdélyi egyetemet Kolozsvárott. Amikor 1588-ban a medgyesi országgyűlés kiutasította a jezsuitákat Erdélyből, Szántó Arató István Znióváraljára került. E várat Bocskai hadai felégették, valószínűleg itt égett el Szántó kéziratos szentírásfordítása is. Töredékes másolatát később Káldi György jezsuita atya felhasználta a maga teljes bibliafordításához, mely 1626-ban jelent meg. Protestáns részről az első teljes bibliafordítást Károli Gáspár végezte, melyet Vizsolyon adott ki 1590-ben.A Szentírás fordításai jelentős hatást gyakoroltak a magyar nyelv fejlődésére. Nem kisebb szerepe volt a magyar nyelv fejlődésére az igehirdetésnek. A Halotti beszéd tanúsítja, hogy bár a liturgia latinul folyt, a beszédeket magyarul tartották. Az Apor-kódex pedig - mely a liturgián felolvasott szentírásszakaszokat hozza - bizonyítja, hogy a szentírásrészeket magyarul olvasták fel. Az egységes fordítás a különböző vidékek sajátos tájszólásait egy közös irodalmi nyelv kialakulására vezette. A liturgiákon, még ha latinul volt is a mise alapszövege, magyarul énekeltek. Már a középkorban kialakult az egyházi népénekek gazdag gyűjteménye.Az Ómagyar Mária-siralom tanúsítja, hogy a középkorban már magas szinten szólal meg az egyházi költészet csengő rímekkel, alliterációkkal ékesen: "Világnak világa, virágnak virága, keserűen kínzatol, vasszögekkel veretel." Miért mondtam el mindezeket? Hogy a kedves olvasók maguk döntsék el, 400 éve szólalt-e meg először magyarul az Isten a zabolai református templomban, vagy pedig 600 évvel ezelőtt. Vagy talán ez a templom nem a magyaroké volt 1603 előtt? /Bartalus Jakab Zoltán zabolai plébános: A katolikus egyház az anyanyelv és a művelődés szolgálatában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 15./2004. március 30.A Hargita Megyei Kulturális Központ kiadványaként jelent meg Mihály János szerkesztésében a Sesostris szekerén című könyvecske, mely Székely Mózes, a volt fejedelem életútját ismerteti. Egy másik, a Helytörténetírás, Helytörténeti kiadványok 1990 után Hargita megyében című sorozat-füzetben Ferencz Angéla és Mihály János a múlt év végén megrendezett V. Társadalomtudományi tanácskozáson elhangzottak rövidített változatát ismertette. /A Kulturális Központ kiadványai. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./ A 2003. nov. 27-én rendezett konferenciáról: Kristó Tibor: Helytörténeti konferencia Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), 2003. nov. 28.2004. április 9.Ápr. 15-én mutatják be Székelyudvarhelyen a Sesostris szekerén. Kronológia Székely Mózes életrajzához című könyvet, melyet Mihály János állított össze és a Hargita Megyei Kulturális Központ kiadásában jelent meg. Az egyetlen székely származású fejedelem halálának 400. évfordulójára készült munka "Erdélyország történetének talán a legnevezetesebb, de egyszersmind legizgalmasabb és legszomorúbb" éveiről (1550–1603) nyújt áttekintést, ahogyan a szerző fogalmazta. A Székelyudvarhelyen született Székely Mózes életútját mutatja be a kiadvány. /P. Buzogány Árpád: Székely Mózes fejedelem élete a korszak tükrében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 9./2007. október 22.A felsősófalvi származású, Budapesten élő Dr. Szekeres Lukács Sándor az elkövetkező napokban Gyergyószék több településén bemutatja nemrég megjelent Székely Mózes – Erdély székely fejedelme címűt kötetét. A könyvbemutatókra a települési székely tanácsok és a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány közös szervezésében kerül sor. /Székely Mózes, Erdély székely fejedelme – könyvbemutatók. = Erdély. ma, 2007. okt. 22./2007. október 23.Székely Mózes lófő székely, a sófalvi sóbánya kamarása, az erdélyi hadsereg parancsnoka, bátor katonaember, hívő keresztény, 1603 májusától három hónapig Erdély fejedelme volt. Székely Mózes az Erdély Mohácsának is nevezett, 1603. július 17-i, Brassó melletti csatában hunyt el négyezer magyar és székely harcostársával együtt a független Erdélyi Fejedelemség védelméért vívott harcban. A felsősófalvi származású, jelenleg Magyarországon élő, jogász végzettségű Szekeres Lukács Sándor október 22-én Sepsiszentgyörgyön mutatta be Székely Mózes, Erdély székely fejedelme című könyvét. Kisgyörgy Zoltán helytörténész szerint minden iskolában helye lenne ennek az igazmondó történelemkönyvnek. A Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Polgári Szövetség szervezésében tartott könyvbemutatón a szerző vetített képes előadásban ismertette a XVI. század végi és XVII. század eleji magyar, illetve erdélyi történelem Székely Mózeshez kötődő mozzanatait. /(fekete): Igazmondó könyv Erdély székely fejedelméről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./; A szerző korábbi munkája: Szekeres Lukács Sándor: Kodáros kincsei. Fejezetek Felsősófalva és a Székely-Sóvidék történelméből /Székelyudvarhely, 2002/2007. október 27.Megjelent Székely Mózes monográfiája, Szekeres Lukács Sándor munkája /Székely Mózes, Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007/, melyet székely körök és magánszemélyek támogatásával adtak ki. A fejedelem személyisége, életútja és vállalt történelmi hivatása okán a magyarság megmaradásáért folytatott harc legkiválóbb képviselői közé tartozik – írta róla a könyvet méltatva Varga Géza írástörténész. Székely Mózes mindössze három hónapig volt fejedelem. 1553-ban született Székelyudvarhelyen, lófő székely család sarjaként. Székely Mózes Báthory István fejedelem testőr katonájaként olyan sikeresen küzdött, hogy a fejedelem kinevezte a testőrség parancsnokának. A törökellenes háborúban számos sikeres csatát vívott. Rudolf császár biztatására Mihály havasalföldi vajda támadást intézett Erdély ellen. Báthory András fejedelem az erdélyi hadsereg vezetését Székely Mózesre bízta, de a fejedelem túl későn kezdte megszervezni a hadsereget. 1599-ben az erdélyi hadsereg Schellenbergnél vereséget szenvedett, a csíki székelyek a menekülő bíboros fejedelmet is megölték. Mihály vajda Székely Mózest kinevezte az erdélyi hadsereg parancsnokává, de hamarosan szembefordultak egymással. Székely Mózes elmenekült Lengyelországba. Mihály vajda és Giorgio Basta generális császári pénzen fogadott zsoldosokkal az 1601. augusztus 3-i csatában Goroszlónál vereséget mért az erdélyi hadseregre, melyet Székely Mózes és Csáky István vezetett. Székely Mózes, Bethlen Gáborral 1602–1603 telén megszervezte Erdély felszabadítását, elnyerte III. Mohamed szultán jóváhagyását, hogy Erdély fejedelme lehessen. 1603 márciusában indította csapatait a fejedelemség felszabadítására. 1603. májusában ünnepélyesen beiktatták fejedelmi tisztségébe. 1603 májusa és júniusa folyamán Erdély nagy részét felszabadította. A Habsburg-kormányzat Radu Serban havasalföldi vajdát küldte ellene. 1603. július 17-én, a Brassó melletti csatában vereséget szenvedtek az erdélyiek, a véres csatában – melyet Erdély Mohácsának is neveznek – mintegy 4000 magyar és székely vesztette életét, Székely Mózessel együtt. /(b. d.): Székely Mózes, Erdély székely fejedelme. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./2008. július 19.A budapesti Kráter Kiadó megkezdte az egyik legkülönösebb sorsú erdélyi magyar író, Daday Loránd életművének kiadását. Először az Egy régi udvarház utolsó gazdája című, befejezetlen, önéletrajzi motívumokkal átszőtt regénye és A térkép című drámája jelent meg. Önéletrajzi regényén Daday haláláig dolgozott, először a Romániai Magyar Írók sorozatban, a Dávid Gyula által szerkesztett és bevezető tanulmánnyal ellátott, A lápon át címmel 1970-ben kiadott kötetben jelent meg – de nem a teljes szöveg. Szőcs István a kolozsvári Helikonban (2004/20) visszatekintve Daday hányattatásaira, üldöztetésére, meghurcoltatására, börtönélményeire, úgy vélte: ,,…Daday Loránd problémája nem irodalomtörténeti, hanem viktimológiai ügy. Ő megrögzött áldozattípus. Miért? Mániákus igazmondó…” És sorolta ,,igazmondásait”, amelyek két, Székely Mózes néven megjelenő regényét, a Zátonyt (1930) és a Csütörtököt (1935), s két drámáját, A térképet (1933) és a Kié ez az országot (1944) izgalmassá teszik ma is. A Kráternél most a Zátony című első regénye és a Kié ez az ország? című drámája jelent meg, Gáspár György bevezetőjével. Erdély fájdalmát nem lehet elmondani, csak elüvölteni – írta Németh László 1931-ben a Protestáns Szemlében megjelent kritikájában.,,Székely Mózes szó szerint vette a frázist, s egy olyan állat szájába adja Erdély panaszát, amely olykor üvölteni is szokott, itt azonban öt-hat szavas mondatokban, vérlázító tárgyilagossággal mutatja be egy kis erdélyi magyar sziget pusztulását. ” /Bogdán László: Egy kutya nézőpontjából. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19./2009. március 6.Budapesten a Kráter Könyvműhely újra kiadta 2008-ban a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom sokat vitatott regényét, Székely Mózes Zátonyát. Először 1930-ban jelent meg a Genius kiadásában, 1935-ben francia nyelvre is lefordították. A második világháborút követően tiltólistára került Romániában, szerzőjét többször bebörtönözték románellenesség vádjával. A regényíró eredeti neve Daday Loránd (1893–1954). Regénye, a Zátony azt mutatta be, hogyan hull szét az erdélyi magyar földesúri birtok a feltörő román burzsoázia és a földet követelő parasztság kettős nyomása alatt. A szerző az erdélyi magyarság magára maradottságát és tragédiáját mutatta be. /Végh Balázs Béla: Könyvespolc: A pusztuló Erdély lelke. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./2010. március 31.Kettős mérceOlvasom, hogy a segesvári ügyészség fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelképek használata miatt vizsgálja a szovátai Tóth Ferencet, aki március 15-én kitűzte a székely lobogót a helyi városháza épületére, a román és az európai uniós zászló mellé. Egy ideig, igaz, fejszével őrizte, nehogy bárkinek eszébe jusson levenni, de miután látta, hogy nem bántja senki, lemondott az önként vállalt őrségről. A rendőrség feljelentést tett, hogy Tóth Ferenc megsértette a nemzeti szimbólumokra vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet, így akár börtönbüntetésre is számíthat. A rendőrségi dosszié szerint a székely zászló kifüggesztését "fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelképek használatának" minősíti. Ez röviden a szovátai zászlósztori. Visszatérve a rendőrség "hi-vatalból indított" vizsgálatára és a feljelentésre: valóban megjelent egy, a rasszista, xenofób szervezetek és jelképek betiltásáról, illetve azon személyek kultusza ellen, akik a béke és az emberiség elleni merénylettel vádolhatók, és mely fasiszta, rasszista, xenofób szervezetnek tekint minden olyan három vagy több személyből álló csoportot, amely a fenti ideológiákat vallja, illetve etnikai, faji, vallási alapú gyűlöletet, erőszakot, antiszemitizmust, az alkotmányos rend, a demokratikus intézmények erőszakos megváltoztatását, vagy a szélsőséges nacionalizmust hirdeti. Ezeket figyelembe véve, a székely zászló, vagy annak kitűzése nem fedi ezen fogalmak egyikét sem. A teljesség igénye nélkül, néhány szót a székely zászlóról, amely égszínkék mezőn végigfutó aranysáv, mellette arany nappal (nyolcágú csillag, a 8 székely szék egységének a jelképe) és holddal, ami a hitet és a reményt jelképezi. A lobogó Székely Mózes, az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem idejéből származik: az 1601-es goroszlói csatában Székely Mózes zászlói vezették a székely hadakat. Eredetileg volt egy piros-fekete változata is. Újkori története, hogy a Székely Nemzeti Tanács 2004-ben elfogadta a Kónya Ádám által véglegesített változatot, az égszínkék-aranyat, és felkérte a székelyföldi önkormányzatokat, tűzzék ki a hivatalokra. Első ízben 2008-ban került középületre Sepsiszentgyörgyön, de kitűzték a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai stb. városházára is. Tehát aki fasiszta vagy rasszista szimbólumnak tekinti ezt a zászlót, fogalma sincs, mit takarnak ezek a kifejezések. Ellenben figyelemre méltó a rendőrség buzgalma az ügyben. (Legfeljebb a fejszés őrség ellen lehetett volna kifogása), és az is módfelett érdekes, más esetben mennyire elnéző egyes román szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokkal szemben. Amíg kettős mércével mérnek a hatóságok, addig nem lehet valós demokráciáról beszélni. Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2011. február 24.K… mint összekötőNemzetféltő könyvek – féláron. Ezt egy budapesti kiadó tudatja velem és persze nem csak velem, elektronikusan (vagyis nemzetközileg). Nemzetmentő tábla, Kolozsvárt (Tudakozó – vagy Dohányozni tilos; mindegy, a lényeg: hogy az egyetem főbejáratához közel álljon, magyarul), teljes áron. Ki hogyan félti, próbálja menteni nemzetét, nemzetünket (nemzetiségünket). A cél aligha vitatható, miközben tudjuk: és nemzetközivé lett a világ, ha nem is úgy, ahogy azt az Internacionálé jósolta. A pesti kiadó vegyes kínálatában nyilván találni Wass Albertet (ezek szerint féláron), de van benne Páskándi Géza is (20. századi klasszikus magyar költőkről), Székely Mózes-, azaz Daday Loránd-regények és két fontos antológia, Pomogáts Béla összeállításában: az Üdvözlégy, szabadság! és a Psalmus Hungaricus. (Hogy most miért fél áron? Annyira elnemzetietlenedett volna, elsatnyult az utókor? Vagy csak az általános olvasási kedv, szokáscsökkenése lenne az ok?) Nekem az olcsó reklámmal van bajom, azzal, amely beáll a mosószer- és gyógyszer-piacot kiszolgáló trendbe, és a nemzetféltésből üzletet csinál. Persze nem Páskándival és Pomogátscsal, hanem a nemes érzelmeket, a nosztalgiát, az évtizedes (már majdnem évszázados) frusztrációt manipulálókkal volna vitám – ha egy normális vitára napjaink közvéleménye (itt és túl) alkalmasnak bizonyulna. Ebben, sajnos, kételkedem. Marad, mint reális lehetőség egy-egy hír, esemény kommentálása. B(l)ödeháza A média világgá röpítette a hírt: a Magyarország délnyugati határán fekvő kis falu, a Zala megyei Bödeháza lakói harmadszorra sem tudtak polgármestert választani. Az eredetileg negyvenvalahány szavazóval rendelkező helységben először szavazategyenlőség alakult ki a két jelölt között, a második és a harmadik szavazás eredményét pedig megsemmisítették, ugyanis a szomszédból időközben bejelentkezettekkel majdnem duplájára nőtt a leadott voksok száma. Pikantériája az ügynek, hogy – legalábbis az egyik közszolgálati adó értesülése szerint – éppen az egyik pályázó házanépe nőtt meg ilyen hirtelen, a szomszéd faluból fiktíven átjelentkezettekkel. A helyi és a megyei választási iroda vezetői, szegények, tehetetlenül álltak a jelenség előtt, vizsgálni kezdték, hogy kik nem tartózkodnak „életvitelszerűen” a faluban. Nos, ezen az „életvitelszerűségen” érdemes volna alaposabban elgondolkodni, Bödeháza határán messze túl. Azon mindenesetre már hetek óta csodálkozom, hogy a sajtó nem igazán kapta fel ezt az istenhátamögötti hírt. Egy nagy Blödeháza volna alakulóban? (Az a bizonyos „l” nyilván sajtóhibaként kerül a „B” és az „ö” közé.) Bánffy Miklóssal – több helyszínen Úgy két évtizeddel ezelőtt, egy korai Kós Károly-megnyilatkozás (az 1911-es balázsfalvi ASTRA-nagygyűlés visszhangja) után kutatva, a Budapesti Hírlap 1910. április 26-i számában ráakadtam egy újságírói beszámolóra, amely gróf Bánffy Miklósnak a kolozsvári II. választókerületben elhangzott szavait idézi, a következőképpen: „Kevés kivétellel úgy bántak velünk, mint a mostoha gyermekkel, az utolsók voltunk abban, hogy vágyaink és követeléseink kielégíttessenek. A nemzetiségi kérdésben panaszolta [Bánffy], hogy nem azokat kérdezték meg, akik ismerik a kérdést, hanem a fővárosban lévő más szemmel látókat. A nemzetiségi kérdést érintő ügyekben elsősorban az erdélyieket kell meghallgatni.” 1910-ben még nem mi (azaz apáink-nagyapáink) voltak itt a nemzetiségiek. Majd – átmenetileg – 1943-ban sem. Amikor Bánffy Miklós (jóval a másfél évig tartó magyar külügyminisztersége után) „kettős küldetést” vállalt, Budapest (egész pontosan: a magyarság) és Bukarest között próbált közvetíteni. Erről a bukaresti útról tartott színvonalas előadást, érdekes háttér-anyagra is utalva, Csapody Miklós, az erdélyi dolgokban igencsak járatos (Ilia-tanítvány), Budapesten élő irodalomtörténész, a két napra elosztott kolozsvári Bánffy-rendezvényen. Nem kevésbé volt fontos Dávid Gyula emlékeztetője Bánffy Miklós irodalomszervezői munkájára – amelyet a magyar fővárosból (1926-ban) hazatérve, a Bukarestben letett román állampolgári eskü tett lehetővé. Bánffy volt az, aki a már 1910-ben felismertekhez hűen, tulajdonképpen minden lépését az erdélyi (az ő életének kisebbik hányadában: romániai) magyarság érdekeihez igazította. A budapesti színháztörténeti intézet Kolozsvárról érettségi után elszármazott munkatársának, Szebeni Zsuzsának az elkötelezettsége, kitartó kutatása tette lehetővé a gazdag kiállítást és a hozzá kapcsolt előadásokat. Jó volt fiatalokat is látni, a Bánffy-életműben már régebbtől jártas idősebbek mellett, az előadói asztalnál. Kereskényi Hajnal az itthoni utánpótlást képviselte, figyelemre méltóan. (A nemzeti-nemzetiségi mellett érdemleges Bánffy-szó, azaz kép a nemzetköziségről: az európai diplomatákról készített karikatúrái ugyanúgy nem amatőr-termékek, mint ahogy legjobb drámái sem, főképpen azonban a nagy regény, a trilógia, az Erdélyi történet.) Szezonkezdet – Puskással Sajnos, csak én kezdem – most, február végén vele, azaz a (futballistának, ráadásul fradistának indult) történész Borsi-Kálmán Béla róla szóló könyvével a tavaszi évadot. (Tudomásul véve már, örömmel, az Arsenal győzelmét a BL-ben a Barcelona fölött; a távolból pedig, ugyancsak a tévé jóvoltából, a Puskás nagyságú brazil Ronaldo visszavonulását.) Hagyjuk most a CFR-t, de az FTC-t is, van baja elég. Horgonyozzunk le az Aranycsapatnál és a kapitányánál (a könyv címe is ez). Ami ugye maradéktalanul magyar nemzeti és a legteljesebben nemzetközi ügy, nem is lehetne másképp nézni, olvasni. Borsi-Kálmán Béla pedig, vérbeli történészként (bizonyára nem feledve diplomata múltját, hiszen utal is a magyar határokon túl szerzett tapasztalataira), ezt a dicsőséges és egyben fájó, évtizedek során megőrződött futball-epizódot bekapcsolja a magyar históriába. A Honvéd, a Real Madrid, a válogatott balösszekötőjéről szóló sok-sok érdekes részlet, pszichológiai elemzés közül – nem tehetek róla – a 151. lapon található, Puskástól távolodó eszmefuttatását vagyok kénytelen ide beemelni. A Csengerbagoson született, gyerekként magyar állampolgárrá lett Kálmán Béla az Aranycsapattól kicsit elkalandozva, itt a saját labdarúgó karrierje (a hiány) magyarázatát, egyúttal az áttelepedés utáni traumák, egyfajta kirekesztettség okát keresi, kétségtelen keserűséggel. És azon kapjuk magunkat, hogy mégis a Fradi – és Trianon – közelébe kerülünk. Íme:„…szocializációm ott, a Franzstadt Torna Club Üllői úti sáros edzőpályán fejeződött be, ott, a régi, korhadó falelátó, a »B-közép« alatti dohszagú öltözőkben váltam »magyarországivá«. Ott és akkor, ’69 februárja és júniusa között került rám a kis (nagy) magyar megvertség bélyege. Méghozzá olyan erősen, hogy egyszer s mindenkorra beégette magát személyiségembe, legalább is annak »titkos«, rejtjelesen kódolt bugyraiba. Mindenki – minden »trianoni« Magyarországon felnőtt játékostárs – erre a bizalmas zárkombinációra »ismer rá« csalhatatlan biztonsággal, mihelyt beteszem a lábam egy hazai öltözőbe. És kezd rögvest »működni«, ha valamilyen (bármilyen) a Fradi-szentélyben 1969–1970 között megélt-rögzített beszéd- vagy játékszituáció keletkezik – megint csak tökéletesen függetlenül a mindenkori csapattársak valós (objektív) képességeitől: elég egy kis ordibálás, némi »cikizés«, bármilyen rosszindulatú megjegyzés, vagy akár egy megvető pillantás, a sérült idegpályák máris aktivizálódnak, a régi sebek-gátlások felszakadnak, s ilyenkor nemhogy a labdát nem találom el, még át is esek rajta. Vagyis »igazolom«, újra és újra »megerősítem« az 1969-es határozat »helyességét«…” (Ekkor hangzott el ugyanis a focisták autóbuszában is egyetemi vizsgára készülő huszonegy éves srác felé Albert Flóri szentenciája: „Elmész te az anyád p…a, már régóta figyellek, intelligens gyerek vagy, nyelveket beszélsz, de sohasem lesz belőled futballista, akármilyen ügyes vagy is!”) A történetet, az életre szóló frusztrációt Borsi-Kálmán Béla hosszabban meséli, egy érzékeny lelkületű, egyszerre labdarúgónak és értelmiséginek készülő fiatal idegen környezetben történő megaláztatását. (Szerencsére történészként és diplomataként túllépett ezen.) Számítsuk akár le a sirámokból a szubjektivitást – de kapcsoljuk ide az edző Jenei Imre egykori, közismert lejáratását a magyar válogatott meghívott edzőjeként – olyan anyaországi társak részéről, akik nyomába sem érhetnek az ő (romániai és európai) eredményeinek. Morgen Holnap majd megoldjuk. Ezt akarja jelenteni az egyetlen, nyugtató szó, amellyel a főszereplő Hatházi András a Morgen című, román–magyar–francia koprodukcióban készült Marian Crişan-filmben kommunikálni próbál a Nagyszalonta környékére került szerencsétlen kis törökkel – aki természetesen szintén nem beszél semmilyen más nyelvet, az anyanyelvén kívül; a gesztusokból, fénykép-mutogatásból, ismétlésekből mégis megtudjuk, hogy Németországban élő fiához szeretne eljutni, hivatalos papírok nélkül. Mi ugyan Arany János jogán Nagyszalontát és vidékét magyarnak tudnánk, a kolozsvári színész viszont egy jólelkű, természetes emberségű románt alakít – kiválóan. A téma nyilván nemzetközi – méltó visszhangra is talált a film különböző fesztiválokon. A román „új hullám”, a fiatalok sorozatos jelentkezése hamisítatlan román környezetben játszatott alkotásokkal tulajdonképpen méltó folytatása Lucian Pintilie még diktatúrabeli Újrajátszásának, Dan Pizza, Mircea Daneliuc filmjeinek (amelyek most, régiek és újak, Svédországban hódították meg a közönséget). Úgy látszik, hiteles művekben nehéz elválasztani a nemzetit a nemzetközitől. (Jancsó Miklós korábbi nagy filmjei ugyanezt bizonyították.) Amikor azt hinnénk, hogy valami nagyon távol van tőlünk – mint most az arab világban érvényesülni látszó dominó-effektus –, az értő kommentárok figyelmeztetnek: ne legyünk olyan biztosak a távolságokban. KÁNTOR LAJOS, Szabadság (Kolozsvár) 2011. március 16.Együtt ünnepelt Kelemen Hunor és Tőkés LászlóAz összefogás szükségességére, a könnyített honosítás megadásának fontosságára, az első állampolgári eskük által szerzett boldogságra reflektáltak az erdélyi és a partiumi városokban megszervezett március 15-i megemlékezések szónokai. Szinte kivétel nélkül történelminek nevezték az idei ünnepet, s további együttes fellépést sürgettek. „Amennyire lehet lemosva 2004 szégyenét, megharcolunk minden magyarért, éljen a világ bármely pontján” – hangsúlyozta csíkszeredai beszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. A székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött a március 15-i megemlékezés Csíkszeredában. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Borboly Csaba Hargita, Tamás Sándor Kovászna, illetve Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök, Korodi Attila képviselő, Gyerkó László szenátor jelenlétében vonták fel a Székely Mózes családjától származó zászlót a megyeházára. Az eseményre Tamás József, római katolikus püspök adta áldását, majd beszédében összetartásra buzdította a magyar nemzetet. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára szervezett megemlékezés a Petőfi Sándor Általános Iskolánál folytatódott. Kiss Ernő, az intézmény vezetője beszédében hangsúlyozta, a március 15-ei ünnepség hivatása, hogy „erőt adjon, tanítson, felemeljen és irányt mutasson a mai világban. Március 15. nemzetté változtatott egy népet”. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere Csík vármegye szemszögéből ismertette az 1848-as történéseket, és arra buzdította a tanítókat, alapítsanak „nemzetvédő köröket” – a mai, divatos környezetvédő körök mintájára –, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt megismerhessék saját történelmüket. A nagyszabású megemlékezésre és koszorúzásra délután került sor a Mikó-vár előtti téren rangos vendégek jelenlétében. Kisebb felzúdulást okozott, hogy az ünnepség a román himnusszal kezdődött, de rögtön utána felcsendült a magyar nemzeti ima is, ami megnyugtatta a kedélyeket. Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy új nemzeti létminimumra van szükség, illetve olyan helyi és önkormányzati képviselőkre, akik felesküdtek a területi autonómiára. „Kivettük mi is a részünket a szabadságharcból, a csíksomlyói gimnázium tanulói mind bevonultak honvédnek, de egyik sem jött vissza. Sötétség borult akkor ránk. És mit csinál az ember a sötétben? Álmodik. Éjszaka ma is, akár csak 1849 után, álmodunk, az anyanyelvünkön. Sajnos sok helyen akkor van baj, amikor felébredünk” – mondta Ráduly. A polgármester hozzátette, szükség van arra, hogy ne csak éjszaka, álmainkban, hanem nappal, a valóságban is egyenlők legyünk. „Siculi sunt omnes nobili – a székelyek nemes emberek, ugyanakkor szabadok és egyenlők is, tegyünk róla, hogy mindenhol így legyen, ahol magyarok élnek” – zárta gondolatait Ráduly Róbert. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, kulturális miniszter úgy vélekedett, a szabadságharc a 19. század legnagyobb magyar teljesítménye volt, hiszen a nemzet a szabadság nevében összefogott és együtt mozdult. Kelemen hangsúlyozta, bár ma már természetes, hogy szabadon emlékezhetünk, szabadon ünnepelhetünk és mondhatunk beszédet, 21 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen egyetlen felirat lángba borította a várost. „A dolgok mindig visszafordíthatóak, így nem szabad feladnunk a vágyat, hitet, akaratot, reményt, hogy szabadon éljünk” – szögezte le az elnök. Kelemen hozzátette, a jövőben a kollektív jogok, az önrendelkezés kerül majd terítékre, így akkor is szükség lesz az öszszefogásra, a márciusi ifjak példájára. „A nemzeti identitásunkért folytatott harc csak összefogással, tisztánlátással és célkövető magatartással lesz eredményes. Ehhez minden magyar emberre szükség van. Az idősekre, akiktől nemzeti történelmünket, hagyományaink tiszteletét tanulhatjuk meg, a felnőttekre és fiatalokra, akik életerejükkel táplálják közösségünket és a gyerekekre, akik a magyar jövőt biztosítják a szülőföldön. Csak így lesz erős közösség az erdélyi magyar közösség. Csak így tudjuk közösen megszabni azt az irányt, amely a múltból jön, és a jövőbe vezet” – fejtette ki. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében úgy fogalmazott, magyarokként hitet kell merítenünk őseink példájából, illetve le kell vonnunk a történelmi tanulságokat. „Csak akkor van megmaradás, ha az egész népben benne él a történelem és a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni” – mondta. Semjén kifejtette, a történelem során mindig ugyanaz volt a megmaradás parancsa: Szent István korában a szuverén állam megteremtéséért és a keresztény Európához való csatlakozásért küzdöttek, 1848–49-ben a haza és a haladás volt a jelszó, 1956-ban pedig azt skandálták, vonuljanak ki az oroszok, legyen független Magyarország. A miniszterelnök-helyettes kiemelte, a megmaradáshoz azonban arra is szükség van, hogy együtt cselekedjünk, ahogy annak idején a különböző elveket valló Széchenyi, Kossuth és Deák is összefogott. Az első állampolgársági eskütételekre reflektálva Semjén elmondta, 2004-ben fekete gyertyát küldtek az Országházba, most azonban fehéret kaptak. „Amennyire lehet lemosva 2004 szégyenét, megharcolunk minden magyarért, éljen a világ bármely pontján” – hangsúlyozta. A beszédek sorát Tőkés László, az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke zárta. „163 esztendővel ezelőtt a márciusi ifjak forradalmi kiáltványának 12. pontja uniót hirdetett Erdéllyel. A 12. pont ritka gyorsasággal a beteljesülés útjára lépett: igazi 21. századi megoldásként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának megfelelően, a nemzet közakaratából megvalósulóban a magyar unió – az Európai Unióban” – hangzott el. Tőkés az EMNT által működtetett demokrácia-központok szlogenjét ismételte beszédében: „Magyarnak lenni jó!” Majd kiegészítve zárta gondolatait: „Magyarnak, székelynek lenni jó!” Az ünnepséget koszorúzás követte, majd az egybegyűltek fáklyákkal vonultak a Gál Sándor-szoborhoz, ahol szintén koszorúkat helyeztek el. Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár) 2012. január 17.Nemzeti színű ferdítésekGabriel Catalan A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román–magyar megbékélésnek. Azokat a hűbéri szerződéseket, amelyeket az erdélyi fejedelem Ştefan Răzvannal, valamint a Mihai által küldött munténiai bojárok küldöttségével kötött, a tankönyvírók „Báthori Zsigmond által készítettek”-nek minősítik, és „megalázó kikötéseket” tartalmaznak. Mi több, Havasalföld esetében „a bojárok összeesküvéséről” van szó, azokéról, akik az szerették volna elérni, hogy a Mihai hatalma csökkenjen, és hogy újabb „jogokat és kiváltságokat” szerezzenek (helyeket az országgyűlésben, egyházi gyarapodást az Ungrovalahiai [Havasalföldi] Érsekségnek, gazdasági és politikai előjogokat), és e tekintetben Mihai szavaira hivatkoznak, arra, amit egyik lengyelországi vendégének mondott: „Orcátlanul becsaptak”, a bojárok „saját akaratuk szerint cselekedtek”. Tekintetbe véve Mihai vendégének kilétét, valamint azt, hogy híre sincs a megtorlásnak Eftimie érsekkel, a püspökökkel, illetve „az áruló” bojárokkal szemben, vagy annak, hogy a sértett uralkodó felmondta volna az említett szerződést, mindössze arra következtethetünk, hogy Mihai amolyan diplomáciai nyilatkozatott tett azért, hogy Lengyelország gyanakvását csökkentse, a lengyelek ugyanis időközben, 1995 augusztusában, Moldvában Ştefan Răzvan helyett Ieremia Movilát ültették trónra, a törökellenes politika ellenzőjét és a lengyel érdekek hűséges kiszolgálóját. A létrehozott hűbéri viszony működőképességének legfőbb bizonyítéka az, hogy a szerződő felek 1594 és 1599 között kölcsönös katonai támogatásban részesítették egymást a törökök elleni harcban. A tankönyvek részletesen foglalkoznak vele, bár nem minősítik ezt a tényt valóságos értékének és jelentőségének megfelelően. Így Báthori Zsigmond már a Mihai törökellenes fellépésének kezdetén (1594. november 13-án Bukarestben) „2000 katonát küldött”, segítségként. Velük találkozhatunk – „Király Albert parancsnoksága alatt” – az 1595-ös harcokról, beleértve a călugăreni-i csatáról (1595. aug. 23.) szóló leírásokban is. Azt viszont a szerzők nem tisztázzák kétséget kizáróan, hogy Mihai (akárcsak számos elődje) magyar hűbérura segítségével szerzi vissza a törökök által elvett országát és trónját, annak ellenére, hogy megemlítik: „Mihai 1595. szeptember 12-én Bran mellett, a Dâmboviţa menti Stoeneşti-en várta a segítség érkezését szövetségeseitől”, valamint azt, hogy „Zsigmond átkelt a hegyeken mintegy 23 000 katonával, közöttük 13 000 zsoldossal, a székely csapatokkal, Ştefan Răzvan kis hadával és a toscanai segédcsapattal (a Silvio Piccolomini vezénylete alatt álló 300 katonával)”. A katonai együttműködés további példái: Mihai és Zsigmond 1596-ban és 1598-ban összehangolta a támadó és a védelmi hadműveleteket [jóllehet a havasalföldi vajda időközben, 1598 márciusában békét kötött a törökökkel], vagy „a Habsburg Rudolffal (1598-ban a Dealu kolostorban) megkötött barátsági és katonai szövetségi szerződés, amely által, miközben Zsigmond első ízben lemondott a trónról, Mihai egykori hűbérura hűbérurának a vazallusa lett, vagyis II. Rudolf német császáré, aki egyben a magyar királyi címet is birtokolta. Erről az alárendeltségi viszonyról hallgat a tankönyv, csupán azt említi, hogy a Báthori Zsigmonddal szembeni „kierőszakolt vazallusság ettől kezdve végképp megszűnt”. Ezután Mihai „személyes kezdeményezésének” eszméjét bizonygatják, amely már az 1596–1597 közötti időszakkal kapcsolatban is felmerült, miszerint Mihai „a hegyeken túli hadjárat mellett döntött, amelynek tökéletes megszervezése arra vall, hogy e hadjárat gondolata őt régóta foglalkoztatta”. Csakis azért, veszi fel Mihai „a császári tanácsos és helytartó címet (…) valamint a császári hadak főparancsnoka” címet, hogy a II. Rudolf császár gyanúját eloszlassa. Ugyanezt a nézetet vallják Moldva meghódítása esetében is, amely ugyancsak alkalmat adott Mihainak, hogy a függetlenségét éreztesse: „Egyrészt az, hogy állandóan megtagadta azoknak a területeknek az átadását, amelyeket a császár kardjával szerzett, valamint az, hogy Erdélyben teljesen független politikát folytatott, újabb merész lépésre kötelezte őt.” Annak ellenére, hogy Mihai Târgoviştébe és Iaşi-ba helytartókat iktatott be (fejedelmi helytartókat; uralkodót nevezett ki Moldvába, akárcsak korábban Havasalföldre), váltig bizonygatják, hogy „1600-ban politikai egyesülés történt” (ami mindössze öt hónapig, májustól szeptemberig tatott). A szerzők szerint a politikai egyesülést bizonyítja Mihai rangcíme (amelyet az 1600. május 27-én kibocsátott okirat szerint használt) és a „jól ismert pecsét, amelyen megjelenik a három román testvérállam”. „Hosszas tárgyalások nyomán sikerült kicsikarnia azt, hogy a Habsburg Birodalom elismerje őt Havasalföld és Moldva uralkodójának, valamint Erdély fejedelem rangú kormányzójának.” Ennél súlyosabb ferdítés az, hogy Mihai tetteihez nemzeti célokat társítanak, a nemzeti egység és öntudat eszméjének meglétét mind a fejedelem, mind pedig a román népesség esetében. Néhány kivételt (A.D. Xenopolt, P.P. Panaitescut) leszámítva, a nemzeti motiváció állandó jellemzőként jelenik meg a román történetírásban. A tankönyvek lemondanak az egyik hamis beállításról, miszerint „Havasalföld, Moldva és Erdély – együtt, amire úgy vágytunk”, de kitartanak a másik, a „dák eszme” mellett: „A dák terv – minden román egyesítése egy energikus hatalom révén – az egyetlen út számunkra a függetlenség felé a minket leigázni kívánó hatalmi érdekekkel szemben, az Ottomán Birodalomtól kezdve Lengyelországig és a Habsburg Birodalomig”, más szóval „a Román Országok egyesítésének a szükségszerűsége”. „Tudva azt, hogy az ottománellenes koalíció széthullik, Mihai rájött arra, hogy ilyen veszedelmes politikai körülmények között csakis a Román Országok egyetlen vezetés alatt történő egyesülése mentheti meg az olyan nagy áldozatok árán elnyert függetlenséget.” A szerzők e felfogásnak megfelelően eltúlozzák azokat a proromán intézkedéseket, amelyeket Mihai Viteazul vezetett be Erdély kormányzása idején: havasalföldi bojárokat ültetett be a fejedelmi tanácsba (a munténiai főurak nagyrésze nem is volt román származású, hanem görög vagy levantei); az erdélyi várakba bizalmi emberei közül nevezett ki várkapitányokat (akik közül sokan balkáni származásúak voltak); bevezette a román nyelv használatát egyes kancelláriai iratok készítésekor (kevés ilyen irat készült, s azok is cirill betűs írással); adományokat nyújtott román nemeseknek (amellett hogy e nemesek etnikai hovatartozása meglehetősen vitatható, a szerzők megfeledkeznek arról, hogy Mihai Viteazul adományban részesített magyar és székely nemeseket is); a jobbágy parasztoknak kisebb engedményeket kaptak tőle: legeltetési jogot, megtiltotta a kínzásukat, felmentetette őket az ortodox papok javára való robot végzésétől (az erdélyi parasztmegmozdulások miatt volt kénytelen ilyen engedményeket tenni; ezzel szemben Havasalföldön egészen más intézkedéseket hozott: törvényerőre emelte például a parasztok földhöz kötését, 1595-ben és 1596-ban megtiltotta a munténiai jobbágyok számára a költözködést). A tankönyvírók különösképpen eltúlozták Mihai Viteazul vallási politikáját. Mihai, ortodox lévén, görögkeleti templomot alapított Gyulafehérváron. De ne feledjük, hogy a tismanai rendházfőnöknek, Serghiének a kinevezését máramarosi püspökké, vagy a Neagoslav papét Brassóban a bolgárszegi ortodox templom élére, akárcsak egyes Kárpátokon túli szerzetesek áttelepítését a gyulafehérvári kolostorba Eftimie érsek határozta el, az egyházi hatóságokkal együtt – ők a fejedelemmel szemben autonómiával rendelkeztek minden egyházi kérdésben. Különben Eftimie érsek 1595 óta rendelkezett a fent említett jogokkal, attól kezdve, hogy május 20-án Gyulafehérváron a havasalföldi küldöttség vezetőjeként aláírta a Báthori Zsigmonddal, az akkori erdélyi fejedelemmel szembeni vazallusi szerződést (lehetséges, hogy Báthori András uralkodása alatt visszavont egyet-mást e szerződés előírásaiból). Alaptalan az az állítás, miszerint Erdélyben: „az ortodox vallás hivatalosan elfogadott vallássá vált, és [Mihai] Gyulafehérváron megalapította az Erdélyi Ortodox Érsekséget”, ugyanis ő nem alapított ilyen érsekséget, hanem abban az időben Eftimie havasalföldi érsek ellátta az erdélyi ortodox püspök szerepét is (ami különben a tankönyvből is kiderül, amikor a gyulafehérvári püspöki székről ír, amely a Mihai Viteazul által 1597-ben alapított templomban található). Tehát egyáltalán nem nyilvánvaló Mihai Viteazul politikájának „a központosító és egyesítő jellege” sem általános külpolitikai aspektusát tekintve, sem pedig annak alapján, ahogyan Erdélyt kormányozta, jóllehet mindkét tankönyvben azt állítják, hogy „Mihai Viteazul megpróbált uralkodásához társadalmi alapot, különösképpen román társadalmi alapot teremteni. Mihai Viteazulnak az a próbálkozása, hogy román közigazgatást vezessen be, akárcsak általában az ő politikája, elégedetlenséget váltott ki a nemesek körében, s megrontotta a császárral való kapcsolatot”; „Bár szándékainak véghezviteléhez nem volt elég idő, Mihai Viteazul az egyesülés legfőbb szavatolójaként tevékenykedett, ő volt a legfontosabb politikai és katonai döntéseket hozó tényező a Kárpátok, a Duna és a Fekete-tenger közötti egész térségben.” Ezzel szemben viszont a tankönyvek elismerik: „Mihai Viteazul kötelezettséget vállalt arra, hogy érintetlenül hagyja az erdélyi kiváltságosok érdekeit”; „megerősítette a székelyek régi szabadságjogait, mint olyanokét, »akik a keresztény közösség javáért harcoltak«, vagyis a törökök ellen”. Továbbá tényként állapítják meg, hogy 1600 szeptemberében a tordai országgyűlésen „az erdélyi kiváltságos rendek (...) fellázadtak Mihai ellen »a rájuk rótt szokatlan terhek«, valamint »az erejüket gyengítő« kötelezettségek miatt”, nem pedig etnikai megfontolásokból (Székely Mózes székelyei kitartottak Mihai Viteazul mellett, hálából a régi kiváltságaik visszaállításáért), illetve a románok feltételezett előnyben részesítése miatti elégedetlenségből. (Folytatjuk) Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. július 23.Tánc- és huszárfesztiválMindenik nemzedék kedvére szórakozhatott a hét végén Marossárpatakon az V. alkalommal megszervezett tánc- és huszárfesztiválon, a szervezők ezúttal is színes, tartalmas programot állítottak össze: volt fogathajtó verseny, fotókiállítás, szoboravató, karaoke a gyerekeknek, és természetesen nem maradhatott el a huszárfelvonulás sem, ami Sárpatak egyik fő jellegzetessége. Míg manapság egyre több vidéki településen hallani, hogy elmaradnak a jellegzetes szokások, a népünnepélyek, amelyek összetartották az adott közösséget, Sárpatak pozitív példa ezen a téren. Van egy lelkes, helyi értelmiségiekből álló csapat, akik gondoskodnak arról, hogy életben tartsák a hagyományokat: közös nótázásokat, huszárbált, huszárfesztivált szerveznek, olyan rendezvényeket, amelyekre a falu apraja-nagyja hivatalos, így a helybéliek magukénak érzik ezeket. És van egy hasonlóan lelkes faluközösség, amely ma is úgy érzi, a hagyomány érték, amit meg kell őrizni. Berekméri Edmond, egyik főszervező elmondta, a hagyományápolás felkarolása végett hoztak létre egy civil szervezetet Miholcsa József szobrászművésszel és Mózes Sándorral, a helyi iskola igazgatójával. – Munkánkat segíti, hogy nagy az érdeklődés a lakosság részéről, minél távolabb van egy település a várostól, annál inkább életben maradnak a hagyományok. Örülök annak, hogy bármilyen rendezvényt szervezünk, mindig nagy az érdeklődés, az emberek jönnek, kérdezik, miben segíthetnek. Nőszövetségünk tagjaira mindig számíthatunk, a nyolcvanas éveikben járó asszonyoktól a fiatal asszonyokig mindenki odaáll. A polgármesterünk is lelkes, segítőkész – hangsúlyozta. Fogathajtó verseny… a nosztalgia kedvéért A kétnapos rendezvénysorozat első mozzanataként pénteken került sor az öregfiúk fogathajtó versenyére. Berekméri Edmond elárulta, egykor Sárpatakon hagyománya volt a fogathajtásnak, itt rendezték meg az első országos versenyeket a ’80-as években, dr. Suba Kálmán és dr. Kelemen Atilla voltak a főszervezők. – Később a vetélkedők szponzorok hiányában elmaradtak, de idén kicsit nosztalgiázni akartunk, feleleveníteni a hagyományt, ezért Suba Kálmánnal és a méntelep igazgatójával, aki az akadályokat meg a fogatokat biztosította, úgy döntöttünk, hogy újra megszervezzük a versenyt. Kilenc hajtó vett részt, ők mérték össze gyorsaságukat, ügyességüket – számolt be a főszervező. A rendezvény egyik fő mozzanata a huszárok ünnepélyes felvonulása volt, hat huszárcsapat mutatkozott be a Székelyföldről: többek között az udvarhelyszéki, csíkszeredai, havadi, valamint a torboszlói huszárok vonultak fel lóháton, jellegzetes viseletben, majd a sportpályán lovasbemutatókkal kápráztatták el közönségüket. A huszárok mellett felvonult a majdani utánpótlás, a helyi gyerek-lovascsapat is. Berekméri Edmondtól megtudtuk, Vajnár József mérnök, a méntelep volt igazgatója felvállalta, hogy ingyenesen tanít lovagolni sárpataki gyerekeket. 10-12 gyerekkel foglalkozik heti rendszerességgel a kertjében berendezett lovaglópályán. Újabb alkotással bővült a szoborpark A szombati istentiszteletet követően került sor Miholcsa József szobrászművész legújabb alkotásának, Szent László király mellszobrának a leleplezésére. A magyar történelem nagy alakjának az életrajzát Nemes Gyula nagyernyei helytörténész ismertette. Az alkotó, Miholcsa József elmondta: – Kissé furcsának tűnhet, hogy az erdélyi fejedelmek sorába bekerül Szent László is, de ha elkezdtük a sort államalapító Szent Istvánunkkal, szükségesnek tartottam, hogy Erdély védőszentje is szerepeljen a parkban. Szent László a székelység és a történészek szemléletében Csaba királyfi reinkarnációja, úgy, ahogy Csaba királyfi is a csillagösvényen jött a székelyek megsegítésére, Szent László a tatárok ellen védte meg a székelységet jelenlétével. Remélem, hogy most is beteljesíti hivatását, és áldását, békéjét és oltalmát népünkre kiterjeszti – fogalmazott a művész, akinek köszönhetően már húsz alkotással büszkélkedhet a marossárpataki történelmi szoborpark. Miholcsa József viccesen megjegyezte: még három alkotással "tartozik": I., II. Apafi, valamint Székely Mózes, az egyedüli székely fejedelem mellszobrával. A sárpataki közösség képekben Az avatóünnepség után kiállítás-megnyitóval folytatódott a rendezvénysorozat, Berekméri Edmond fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Nézelődés közben sokan meglepetten fedezték fel önmagukat a fotókon, ugyanis a kiállított kétszáz kép a faluközösség életének emlékezetes mozzanatait örökíti meg. Berekméri Edmond, aki több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ő nem hivatásos fényképész, vidám pillanatképekben elevenítette fel a huszárfesztiválok, közös nótázások, huszárbálok hangulatát. A gyerekek nagy örömére közben elkezdődött a karaokeshow, ahol a legfiatalabb sárpatakiak csillantották fel zenei tehetségüket, majd délután hagyományőrző tánccsoportok léptek színpadra, este pedig a könnyűzene vette át a főszerepet. Menyhárt Borbála Népújság (Marosvásárhely) 2012. október 29.Marossárpataki huszárbál – nyolcadszorraI. Apafi Mihály mellszobrával bővült a marossárpataki szoborpark Tizennyolc fejedelem mellszobra fogadja immár a marossárpataki szoborparkba látogatókat. Miholcsa József legújabb alkotását, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem mellszobrát szombaton avatták fel, az eseményt huszárbál követte. A szemerkélő esőben gyülekeztek szombat délután Marossárpatakon, az erdélyi fejedelmeket ábrázoló szoborpark előtt a huszárok. Az idei bál szervezői, a Göndör Rezső kapitány vezette 15. Mátyás-huszárok mellett Csontos János hadnagy vezetésével képviseltette magát a debreceni 2-es huszárezred, a Szász Dénes hadnagy vezette székelyudvarhelyi huszárezred, András Zoltán kapitány Gyergyóból, de ott voltak a havadi és szovátai huszárok, a sáromberki lovasok, a Turulmadár Hagyományőrző Csoport. A lovasfelonulást követően avatták fel Miholcsa József szobrászművész legújabb alkotását: I. Apafi Mihály, Erdély fejedelmének mellszobrát. Az erdélyi fejedelmeket ábrázoló emlékparkban ez a tizennyolcadik mellszobor, a művész pedig érdeklődésünkre elárulta, jövőre elkészül II. Apafi Mihály és Székely Mózes, "az egyedüli székely fejedelem" szobraival is. "Igyekeztem a kerek évfordulókra elkészíteni a szobrokat, ezért választottam idén az 1632-ben született I. Apafi Mihályt. Mintegy tíz évvel ezelőtt képzeltem el, hogy 20 választott erdélyi fejedelem szobrát elkészítem, ebből immár 18 megvan, jövőre be is fejezem a parkot. A tervezettől kissé eltértek, hiányosságnak tartom, hogy a hét kiemelt, fontosabb fejelem félkörében üres maradt a tér, úgyhogy amint belépünk a park kapuján, a fejedelmek háttal állnak, ezért oda még kíván valamit a szemem... Először egy nagy, nyers sziklára gondoltam, hogy jelképezné a sziklaként porló maroknyi székelyt, utána egy haranglábat. Ha már idén nyáron elkészítettem Szent László szobrát, aki Erdély védőszentje, akkor meg kellene a Boldogasszonyt is mintáznom, aki a Kárpát-medence és a magyarság védőszentje. A parkra tekintve megnyugtató érzésem támad: nem éltem hiába" – mondta a művész. Az ünnepségen Kovachich Horváth Ignác huszárezredesre és a 164 éve lezajlott marossárpataki csatára emlékeztek, I. Apafi Mihály fejedelemről Farkas Ernő történelemtanár beszélt. "Huszonkilenc évig volt a török és a Habsburg-ház között manőverező kis állam fejedelme. Erdélyi sors: sem itt, sem ott... 1661-ben Ali pasa ültette fejedelmi székbe, ami sokáig és sokak számára negatív képet festett a fejedelemről. A valóság összetettebb, bonyolultabb. Apafi okosan, diplomatikusan kezdett politizálni, építkezni. A magyar főurakat egyesítette, és nem vált a törökök bábjává. 1661-ben hozzákezdett a felégetett Gyulafehérvár újjáépítéséhez, és ha már építkezésről van szó, akkor érdemes megnézni a romosan is szép erzsébetvárosi palotát, a felújított fogarasi illetve balázsfalvi palotát, vagy akár a radnótit. Sokat köszönhetnek Apafinak az erdélyi örmények, mert 1685-ben Erzsébetvárosban letepedhettek, és ők is gyönyörű épületeket hagytak az utókorra. A sóbányászat fellendítése, a görgényszemtimrei papírmalom újraindítása, a posztógyártás fellendítése fűződik a nevéhez, iskolapolitikája is jelentős: a karteziánus szellemben nevelt fejedelem a gyulafehérvári iskolát Enyedre telepítette 1662-ben, nyomdáról, anyagi háttérről gondoskodott, támogatta a fogarasi román iskolát – toleranciának nevezik ezt a magatartást. Misztótfalusi Kis Miklóst is támogatta a kolozsvári nyomda felállításában. A XVII. századi európai politikai események behatárolták a fejedelem mozgásterét, a törökök térvesztése az osztrák hatalom felerősödését hozta, Erdély államisága veszélybe került, Buda visszavétele és a pozsonyi Országgyűlés a császári erőknek kedvezett. 1688-ben elhunyt felesége, a fejedelem fizikailag, lelkileg nehezen viselte a többoldalú megpróbáltatásokat. 1690-ben halt meg, Erdély elvesztésének tudatában. Tragikus személyiség volt, nem élt hiába" – mondotta róla Farkas Ernő. A szobrot Stupár Károly lelkipásztor és Pál atya áldották meg, koszorút helyezett el az önkormányzat és a Marossárpatakért Egyesület nevében Berekméri Edmond valamint Módi Attila. A szoboravatást huszárbál követte, a megfelelő hangulatot a vajdaszentiványi zenészek biztosították. Az ünnepség keretében vetített könyvbemutatóra, a marokkói nemzetközi lovasnapokról való beszámolóra is sor került, a program szerint éjfélkor bálkirálynő- választást tartottak, majd tánc, zene és nótázás volt – hajnalig. Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 18.Asztalunkon a Székely NépA Székely Nemzeti Tanács (SZNT) negyedévenként megjelenő, Székely Nép című újságának 5. számát jelentette meg, ezúttal 100 000 példányban. Mint ismeretes, az újságot Székelyföldön terjesztik ingyenesen a települési, széki tanácsok. Háromszéken is a napokban juttatják el az olvasókhoz, így karácsonyig a kiadó szándéka szerint minden településen a családok jelentős része olvashatja a friss számot. Ha meg mind céltudatosak vagyunk, tovább is adhatjuk, hogy a szomszéd is olvashassa el. Mielőtt végigfutnánk az írásokon, hadd említsük meg, hogy az oldalak alján jeles személyiségek gondolatait emelték ki, melyek többnyire a polgári engedetlenség fontosságáról és jogosságáról szólnak. Az ötödik lapszám is tájékoztat az SZNT utóbbi időben célkitűzése, az autonómia elérése érdekében kifejtett munkájáról,. Nem véletlen a mottó: „Székelyföldért megmozgatjuk Európát!” Az SZNT ugyanis megfeszített erővel készül az egymillió aláírás összegyűjtésére az európai polgári kezdeményezéshez, mely a régiók egyenlőségét és a regionális kultúrák fenntarthatóságát célozza. Arról is szó esik a lapban, mennyire fontos, hogy minél több partnere legyen az SZNT-nek e törekvésében, elsősorban Székelyföld minden településén, Erdélyben, Magyarországon, de az EU érdekelt országaiban is. Szó esik a bukovinai székelyek sorstörténetéről, a Dél-Tiroli Felszabadítási Bizottság küzdelméről, Székely Mózes, Erdély egyetlen székelyföldi fejedelmének életútjáról, az európai autonómiákról Székelyföld vonzkörében. A székely önfenntartás, állattartó gazdaság esélyeiről és lehetőségeiről is olvashatnak az érdeklődők, ugyanakkor betekintést nyerhetnek a jászokról és a jász autonómiáról. Sorozatban ismerteti a Székely Nép az SZNT 2004-es beszámolóját, s esszé is olvasható az autonómia közösségi megéléséről is. Részletet közöl a lap György Attila Otthontáj című regényéből. Az idei ötödik lapszám grafikusa Márton Árpád, csíkszeredai jeles képzőművész. A szerkesztőség várja olvasói elképzeléseit, gondolatait az [email protected] címre. Fogadják a várakozás időszakában, adventben az SZNT újabb újságát mely a nagy várakozás – Székelyföld területi autonómiájának kivívása – előkészítője, tájékoztatója. GAZDA ZOLTÁN Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. március 15.A ’48-as forradalom soha nem bukott meg – beszélgetés Egyed Ákos történész-akadémikussal (Történész. 1929. november 25-én született a közigazgatásilag Baróthoz tartozó háromszéki Bodoson. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, 1948-tól a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Még be sem fejezte az egyetemet, amikor gyakornokként tanított ugyanitt 1951–1953 között. Ezt követően a kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként, később az intézmény vezetőjeként dolgozott. A kommunista rezsim bukását követően 1990–1994 között a debreceni, 1995–1997 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen meghívott tanárként adott elő.1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tudományos kutatásainak fő témái az 1848-as erdélyi forradalom és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő története, de foglalkozott gazdaságtörténettel és a székely társadalom sajátos gazdasági és társadalmi kérdéseivel. Legutóbb 2010-ben a Pallas-Akadémia gondozásában jelent meg Erdély 1848–1849 című könyve. Számos kitüntetés, díj tulajdonosa, 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes március 15-én 19 órakor Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban tartandó ünnepségen a Magyar Érdemrend középkeresztjével tünteti ki Egyed Ákost.) „Az 1848–49-es forradalom tulajdonképpen nem bukott meg, gyakorlatilag elvégezte a maga feladatait, az ekkor meghozott törvényeket soha többé nem lehetett visszavonni. Akkor sem, amikor a forradalom leverése után az osztrák hatalom megpróbálta.” – fejtette ki a Krónikának adott interjúban Egyed Ákos kolozsvári történész-akadémikus. - A téma szakértője bizonyára másként tekint az 1848–49-es magyar forradalomra, mint a hétköznapi ember. Mégis mit jelent Önnek március 15-e? – Rég foglalkozom március 15-ével, legutóbbi könyvemben is hangsúlyoztam, hogy a polgári magyar nemzet születésnapjának tartom. Úgy látom, hogy az emlékezések a felszínen mozognak, azokat a szép történeteket elevenítik fel, amelyek nagyon jók a történelem kedvelői számára: a 12 pont elfogadása, a Talpra magyar, a kokárdák, a demonstrációk, Táncsics kiszabadítása. De utána következett a törvényhozás. Március 15-én a 12 ponttal elkezdődik a törvényalkotó folyamat. A törvények keretet adtak a forradalomnak, ez volt a rendszerváltás. A felszíni események mögött – amelyek szépek, és ezért feltétlenül alkalmasak arra, hogy felidézzük március 15. történetét – a mélyben elindult az, amit a történelem mozgásának szoktunk nevezni, ami nem látható, de megtörténik. Az addigi nemesi nemzet – mert a magyar nemzet nemesi nemzetként évszázadok óta létezett – modern nemzetté vált, amelynek minden magyar ember tagja, aki magyarnak vallja magát. Engedje meg, hogy idézzem a március 15-ei emlékválasztmány nevében Rottenbiller Lipót és Irányi Dániel által készített falragaszt, amelynek első mondata így hangzik: „Egy osztályból nemzetté alakult nép első nyilatkozata volt a március 15-ei esemény.” Ez a lényege március 15-nek. – Miért épp az 1848–49-es szabadságharccal kezdett el tudományos kutatóként foglalkozni? – Messze nyúlik ennek a kezdete. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanultam, érettségiztem, ahol ott a ’48-as hagyomány elevenebb volt, mint Erdély más tájain. Éppen azért, mert Háromszék volt az az erő, az a társadalom, amely 1848 őszén, amikor a Habsburg-hatalom erői elfoglalták Erdélyt, nem adta meg magát, hanem önvédelmi harcot folytatott. Ott ez a helyi hagyomány nagyon erős volt. Amikor március 15-ére emlékeztünk, a tanáraink sokszor kivittek minket is a Főtérre, ahol amellett, hogy elmondták, hogyan kezdődött a forradalom Budapesten, a háromszéki események jelentőségét is hangsúlyozták. A másik ok, hogy az 1848-as események kezdtek foglalkoztatni, az volt, hogy édesapám, aki tanító volt, nagyon szerette a Rákóczi-féle szabadságharcot és a ’48-as forradalmat. Sokszor mesélt róla különösen, amikor beteg voltam, mert követeltem, hogy meséljen valamit. Édesanyám is gyakran mesélt. Ráadásul az egyik elődöm, a ’48-as mozgalmakban tizedesként részt vett Nagy Áron hazavitt egy kardot. Gyerekkoromban a pajtásaimmal ezzel a karddal játszottunk nagyapám padlásán; olyan nehéz volt, hogy alig tudtuk mozgatni. Nagyapám – aki szintén tanító volt – ennek a kardnak az éléből csináltatott négy konyhakést. Ez nem volt szép dolog tőle, de neki nem volt annyira fontos ’48. Adott a három lányának egy-egy húsvágó kést, egyet megtartott magának, és amikor édesanyám ezt elővette, sokszor mondta: ez Nagy Áronnak a kardjából van. Ez ugye megragad az emberben, és csak jóval később jöttem rá, hogy uramatyám, mi is történt. Aztán Kolozsvárra kerültem a Történeti Intézetbe, a Bolyai Tudományegyetemen végeztem, ott kineveztek gyakornoknak már negyedéves koromban. – Bizonyára a korabeli körülmények is befolyásolták a pályaválasztását. – Édesapámat kuláknak nyilvánították, mert tanítóként szolgája is volt, aki a mezőgazdasági munkákat végezte. Valamennyi birtokunk is volt, bár nem sok. Emiatt nem maradhattam az egyetemen, szépen kiraktak. De egy bizottság éppen akkor érkezett Bukarestből, amely az akadémia számára kutatókat toborzott. Akkor államvizsgáztunk, a bizonyítványom jó volt. Behívattak, megkérdezték, szeretnék-e tudományos kutató lenni. Igent mondtam, hiszen a megváltást jelentette számomra, mert az egyetemen már kifelé állt a szekerem rúdja. Így kerültem át a Történelmi Intézetbe, ahol néhány év után az 1848-as munkacsoportba kerültem, amelyet vezettem is 10-15 éven keresztül. – A kommunista rezsim megengedte, hogy kutatóként a magyar forradalommal foglalkozzon? – Akkoriban a nemzeti szempontokat, pláne a Történeti Intézetben nem nagyon lehetett hangsúlyozni, de a jobbágyfelszabadításról már minden további nélkül lehetett előadásokon beszélni az 50-es, 60-as, 70-es években is. Így aztán elkezdtem a jobbágyfelszabadítással foglalkozni ’48 kapcsán. Amikor semmit se lehetett írni március 15-éről, fogtam magam és egy közleményt jelentettem meg a helyi lapban, A kolozsvári mesterlegények kérése 1848-ban címmel. Az egyik barátom erre azt mondta, hogy mindez mellékes volt. Igen ám, de ennek kapcsán már el lehetett mondani, hogy létezett ilyen is, hát emlékezzünk meg róla. Később, 1989 után sokszor beszéltem, könyvet is írtam, ezeknek visszhangja volt, illetve van, és úgy érzem – ne legyek szerénytelen – ebben sikerült újat mondanom. – A március 15-ei megemlékezéseken többnyire a forradalomnak ugyanazokat a mozzanatait idézzük fel. Van olyan kevésbé ismert részlete az eseményeknek, amelyről úgy gondolja, hogy méltatlanul elfelejtettük? – Nem igen veszik tekintetbe, hogy Kolozsváron két nemzeti program született: egy magyar és egy román. Főleg utóbbival alig foglalkoznak. – Mit lehet erről tudni? – A Kolozsváron tanuló románok – akik meglehetősen sokan voltak, az akkori katolikus gimnáziumban tanult például Avram Iancu is – március 27-én és 28-án gyűltek össze. A Florian Micaş kolozsvári ügyvéd szervezte gyűlésen részt vett Papiu Ilarian, aki Marosvásárhelyről érkezett, de eljött az Erdélyi-érchegységből Ion Buteanu is. Közösen megfogalmaztak egy több mint húsz pontból álló petíciót, amelyben kérték, hogy a magyar, a székely és a szász mellett a románokat ismerjék el hivatalosan is Erdély negyedik nemzetének. Kérték azt is, hogy a közigazgatást úgy alakítsák át Erdélyben, hogy azokon a településeken, ahol a románok többségben vannak, alkalmazzanak román vagy legalább román nyelvet tökéletesen ismerő köztisztviselőket. Az ország valamennyi hivatalában létszámuknak megfelelő arányban alkalmazzanak románokat. A román püspökök felügyelete alatt működő elemi iskolák részesüljenek megfelelő állami támogatásban, és csak román nyelven tanítsanak. De sorolhatnám tovább. Ez olyan esemény volt, amely 1848 története szempontjából is figyelmet érdemel. – Kutatásai során melyik volt a legérdekesebb dokumentum, amelyre rábukkant abból a korszakról? – 1848 levéltári hagyatéka nagyon gazdag, hiszen minden lépésről jelenteni kellett, számtalan irat marad fenn. Ami számomra az egyik meghatározó forrásnak bizonyult, azt a sepsiszentgyörgyi levéltárban találtam. Olyan iratról van szó, amelyen se cím, se aláírás, se dátum nem szerepelt. Az első mondata ez volt: a közösség elé terjesztendő határozat. Aztán rájöttem: ez volt Háromszék tanácsának ama határozata, amellyel kezdetét vette a háromszékiek önvédelmi harca, hiszen a határozat kimondta: ha az ellenség a szék határaihoz ér, akkor válaszolni fognak, ha kell fegyverrel. – Három éve jelent meg Erdély 1848–49 című kötete, amelyben áttekinti a szabadságharc erdélyi történéseit. Melyek voltak az erdélyi forradalom leginkább említésre méltó sajátosságai? – Kolozsváron 1848. március 20-án és 21-én született egy határozat, amelyet én kolozsvári programnak nevezek. Ebben az erdélyi politikusok – élükön id. Bethlen Jánossal – megfogalmazták követeléseiket. Az erdélyi országgyűlés azonnali összehívása volt az első számú követelésük, az, hogy kimondják Erdély unióját Magyarországgal. A budapesti márciusi ifjak 12 pontjában is benne van tizenkettedikként az unió, amely Erdélyben a magyar programban az első helyre került. Ugyanakkor szerepelnek ebben a programban az erdélyi sajátosságok is, például a székely kérdés megoldása. A jobbágyság felszabadítása a székelység esetében egészen más jogi eljárásokat követelt, ugyanis 1762–64-ben megszervezték a székely határőrséget Háromszéken, Csíkban és Miklósvárszéken; Udvarhelyszéken nem tudták, akkora ellenállást fejtettek ki az udvarhelyiek. A madéfalvi veszedelem idején rákényszerítették a székelységet, hogy minden hadra fogható férfi évente előre meghatározott számú napon át határőrszolgálatot lásson el, hadi gyakorlaton vegyen részt, vagy szükség esetén vonuljon a háborúba. A székelység számára a forradalom által meghirdetett szabadság éppen ezért a hadkötelezettségük eltörlését jelentette. Ezt nehéz volt kivitelezni, mert ekkor a magyar kormány és különösen a hadügyminisztérium azon az állásponton volt, hogy a már meglévő székely katonai alakulatokat ne oszlassák fel, hiszen bármelyik percben szükség lehet rájuk. – Bár történészek érvelési hibaként tartják számon a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatokat, mégis játsszunk el a gondolattal: mi változott volna leginkább, ha a forradalmat nem győzik le orosz segítséggel az osztrákok? – Bár európai indítatásra kezdődött, a magyar ’48–49 az összes európai forradalomtól különbözik, hiszen amikor egyértelmű lett, hogy Bécsben március 13-án kitört a forradalom, akkor erősödött meg a magyar mozgalom. A különbség abban áll, hogy 1848 őszén a forradalom átalakult szabadságharccá. A forradalom tulajdonképpen nem bukott meg, gyakorlatilag elvégezte a maga feladatait, az ekkor meghozott törvényeket soha többé nem lehetett visszavonni. Akkor sem, amikor a forradalom leverése után az osztrák hatalom megpróbálta. Ugyanis később jött a kiegyezés, amelyet a magyar fél a ’48-as alapokhoz kötött. Gyakorlatig a forradalom elindította a rendszerváltozást, amely végül megtörtént. A magyar forradalom nagy csodája, hogy szinte a semmiből teremtett hadsereget. Nagy erőfeszítések árán létrejöttek a nemzetőrségek, majd a honvédség is. Olyan erős hadsereget hoztak létre, amely egy alkalmas pillanatban 80 ezer főt is számlált. El lehet azon ábrándozni, mi lett volna, ha, de a történészek azt mondják: történelmileg ilyen kérdéseket nem lehet feltenni, mert nem lehet biztosat tudni. Az mégis bizonyos, hogy Magyarország nagymértékben megerősödött volna, bár nem szakadt volna le Ausztriától, mert nem elszakadni akart, hanem a Monarchián belül kivívni a függetlenségét, és alkotmányossá alakítani az addigi abszolút monarchiát. – Mit gondol, a hazai közéletben nemrég lezajlott székelyzászló-botrányban mekkora szerepet játszott az, hogy a románok nem ismerik a történelmünket, illetve a sajátjukat sem teljes mértékben? – A történelem ismerete segít eligazodni a mában. Ha valaki nem ismeri a múltját, nyilvánvaló, hogy jelenét sem tudja jól értelmezni, vagy egyáltalán megérteni, mi történik. Ezért is nagyon fontos, hogy a valódi történelmi ismereteket terjessze a történetírás és a történelemtudomány, és hogy ez legyen a történelmi tudatában magyarnak, románnak, szásznak és minden nemzetiségnek. Bonyolult kicsit a kérdés, mert a székely történelem a magyar történelemnek is egy sajátos fejezete. Hiszen Székelyföldön nem megyék alakultak ki, hanem székek, külön nemzetgyűléseik voltak, amelyek törvényeket hoztak a Székelyföld számára, és ezeket be is kellett tartani egészen 1562-ig. A székelységnek saját intézményei voltak, intézményrendszere működött. Ezeket nagyon elfelejtette a történelem, mert nem lehetett, nem engedték kutatni. Ötven-hetven esztendeig ezekről nemigen lehetett beszélni. Nemzedékek estek ki, amelyek nem hallottak erről a magyarság körében sem, de a románoknál főleg, hiszen ők egészen másfajta történelmet hallottak az iskolában, a székelyek történelméről pedig semmit, ami lényeges lett volna. 1989 után a székely történelem kutatása fellendült, a helyi történészek sok helyütt jó munkákat adnak ki. A szimbólumok kutatásával is külön csoport foglalkozik. A sokféle, különböző helyeken és időkben megjelent szimbólumokban – mert nagyon sok volt belőlük – a székely jelképek egyike-másika szinte valamennyiben felelhető volt, ezekből alakult ki a székely zászló is. Ennek eredetét Székely Mózesnek, Erdély egyetlen székely fejedelmének koráig lehet visszavezetni. A székelység szimbólumát most már Magyarországon is kezdik megismerni, sőt a románok is most szembesülnek ezzel. Most már kezdik megérteni, hogy végeredményben egy társadalmi, nemzetiségi rétegnek a jelképe, amely a történelmet is megjeleníti, valamint általa kifejezi a törekvéseit is. A történeti tudat alakításában, az identitás megőrzésében ezeknek a jelképeknek rendkívül nagy a jelentőségük. – Tekinthető-e egzakt tudománynak a történelem? Hiszen a románok teljesen mást állítanak Erdély történelméről, mint a magyarok. Mi kellene ahhoz, hogy a magyar és a román történészek közös nevezőre jussanak? – Amióta létezik történetírás, állandó vita tárgya, hogy tudomány-e vagy irodalom, egyikhez vagy másikhoz áll közelebb. Az idők folyamán azonban kialakult a történetírás módszertana, és az eszköztára is megszületett. Ennek a lényege a forráskutatás és a forráskritika. Ami ránk maradt a múltból, azt a kritika eszközével meg kell vizsgálni, hogy jól tükrözi-e a maga korát. Ha a történész arra vállalkozik, hogy reális történelmet írjon, mert az igazság mindenek felett való, akkor összehasonlítja a rendelkezésre álló forrásokat. Ha egyoldalúan csak az egyik forrást veszem tudomásul, a másikat pedig nem, akkor óhatatlanul tévedek akkor is, ha nem akarok. A franciák és a németek a második világháború óta törekednek arra, hogy a történelmüket egyeztessék, azaz hogy az egyoldalúságokat kiküszöböljék. Mert érzi azt a politika, hogy a történelemnek szerepe van az emberek magatartása és a jövő alakításában. Az nálunk is fontos, hogy a román és magyar történészek időnként leüljenek, megvitassák a teendőket. Létezik is egyébként egy magyar–román történész vegyes bizottság, amely időnként összeül, de nem a legfontosabb kérdéseket tárgyalja, hanem azokat, ahol nincs konfliktus. Márpedig ideje lenne a legfontosabb kérdéseket is napirendre tűzniük ezeknek a vegyes bizottságoknak. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár), 2013. július 19.A Brassó megyei szórványt is támogatja Kovászna Megye TanácsaAz Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Program bővíti partneri körét. Fehér, Hunyad és Szeben megyék mellett a Brassó megyei magyarságot is szeretné támogatni Kovászna Megye Tanácsa. Július 21-én, a brassói unitárius templomban, a fél tizenegykor kezdődő istentiszteletet követően írják alá az erre vonatkozó együttműködési megállapodást. Aznap Székely Mózes erdélyi fejedelem születésének 460, halálának 410 éves évfordulójára is szerveznek emlékünnepséget. (közlemény) Transindex.ro 2013. július 23.Háromszék felkarolja a Brassó megyei szórványt – Székely Mózes emlékezeteSzékely Mózes, az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem, születésének 460. és halálának 410. évfordulójára emlékeztek tegnap a brassói unitárius templomban Kovászna Megye Tanácsa, a Brassó megyei RMDSZ és az unitárius egyház szervezésében. A rendezvény végén sor került a brassói és a háromszéki magyarság együttműködési megállapodására is az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program keretében. Székely Mózes csak néhány hónapig uralkodott, de egész életében Erdély felszabadításáért harcolt, így szellemiségével példa előttünk. Nekünk is az életet, az építés eszközeit kell választanunk és vállalnunk kell a felelősséget közös ügyeink szolgálatáért, hangsúlyozta ünnepi prédikációjában Szász Ferenc unitárius lelkész. Történelmi visszatekintőjéből kiderült, hogy a XVI. század végén – a 15 éves háború során – az erdélyi hadsereg fele, mintegy 25000 székely katona esett el a szülőföld függetlenségéért vívott csatákban, így már ekkor megrendült a magyarság etnikai aránya. Az istentisztelet során a lelkész összetartásra, összefogásra buzdította a jelenlevőket. Az egyházi szertartást követően Máthé Sándor unitárius lelkész Székely Mózes életéről, személyiségéről tartott beszédet, amelyet rövid kulturális összeállítás követett. Kovács Attila, az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy az erdélyi fejedelemhez hasonlóan ma is meg kell találni az eszközöket, hogy jogainkat érvényesítsük és ezeket áldozatok árán is kivívjuk. „Székely Mózes bátorsága, az 50 életévét végig küzdő székely ember Erdélyhez való hűsége példakép számunkra. Engedjék meg, hogy az összefogás jeleként átadjam Önöknek harci zászlójának, kornétájának, mását” – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A közösség tagjainak átadott fecskefarkú lovassági zászló (kornéta) Székely Mózes nevéhez fűződik. A vízszintes kék-fehér-kék sávos zászlón, a középső sávban kékkel a Z M (Zekel Moses) monogram látható. A templomi szertartás végén Kovászna Megye Tanácsa, az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete és az egyházközségek kegyeleti koszorúit helyeztek el Székely Mózes emlékére. Ezt követően az Unitárius Egyház Gyülekezeti termében sor került az Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Program keretében a két megye magyarságát képviselők együttműködési megállapodásának aláírására. A szerződő felek Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület. Céljuk a fejlődést szolgáló közös programok, a baráti kapcsolatok megerősítése a magyarság fennmaradása érdekében. Közösen vallják, hogy Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. „Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban és van akivel osztoznunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk“- áll a paktumban. Az együttműködési megállapodás aláírásakor Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője felidézte a Székely Mózes emlékünnepségen elhangzottakat: „A Brassó melletti csata helyszínén egykor emlékoszlop hirdette Székely Mózes és a vele együtt hősi halált halt 4000 székely és magyar katona emlékét. Ez az emlékoszlop néhány évszázada eltűnt, mint azóta annyi minden más – hallhattuk ma a prédikációban. Ebből a gondolatból, a főhajtáson és a hősiesség tiszteletén túl, én felelősséget és munkát merítek. Hisz mi más lenne ma a feladatunk, mint megakadályozni, hogy többé ne tűnhessen el annyi minden más. Ez érvényes a hagyományainkra, nyelvünkre, kultúránkra egyaránt, érvényes egész közösségünkre. Az a dolgunk, hogy mindezeket megőrizzük" – mondta Markó Attila. A képviselő ez alkalommal ismételten megköszönte Tamás Sándornak, hogy a legutóbbi Magyar Szórvány Napján rábízta a két megye magyar közösségei összekapcsolásának nemes feladatát. Hangsúlyozta: „Ez a feladat sokrétű, nehéz és felelősségteljes, de ha szívből és odaadással tesszük, akkor valójában semmi sem nehéz. Biztos vagyok benne, hogy ez az együttműködés tartalmas lesz, és sikerül majd eljuttatni a magyar kultúrát a legeldugottabb magyar közösségekhez is!" Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája Erdély.ma 2013. augusztus 26.A tudás és az elszántság fejedelmeFelsősófalva központjában avatták fel tegnap Székely Mózes első köztéri szobrát. Az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem tudással lett „sóispán”, elszántsággal pedig hadvezér és fejedelem – hangzott el az ünnepségen. A helyi Kodáros Egyesület – amely a település határában lévő legendás barlangról kapta nevét – Sóvidék egykori központjában azért állított szobrot Székely Mózesnek, mert az alig három hónapig Erdély élén álló hadvezér tanulmányai befejezésével itt lett az akkor rendkívül értékes só „őrzője”, a bánya kamaraispánja, majd hadi tettei elismeréseként Erdély választott fejedelme. Így – bár Székelyudvarhelyen született – a sófalviak magukénak érzik azt az elődöt, aki Bokor Sándor polgármester szerint mindenével a székelységhez kötődött, vallásával, harcával és talán azzal is, ahogy életét vesztette Brassó mellett a csatában. Nyágrus László, az egyesület elnöke röviden vázolta a szoborállítás korántsem egyszerű útját, majd Dénes László, Szegvár polgármestere a magyarországi testvértelepülés üzenetét tolmácsolta, hangsúlyozva: ez az igazi összefogás, amikor egy ilyen terv mellé tudnak állni, és legyőzve minden akadályt, megvalósítják. Szekeres Lukács Sándor, az Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke, Sófalva szülötteként, a szobor egyik kezdeményezőjeként, de történészként is felidézte azt a kort, amelyben Székely Mózes fejedelemmé érett. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, Székely Mózes öröksége a tudás, amit megszerzett és az elszántság, amit katonaként és fejedelemként gyakorolt. Emlékeztetett, a fejedelem harci zászlója szolgált mintául a székely zászló megalkotásánál, és felkérte a jelenlévőket, hogy a nagy elődhöz hasonló elszántsággal vegyenek részt a Székelyek Nagy Menetelésén, amely egy másik nagy előd, Gábor Áron szülőfalujától halála helyszínéig, Berecktől, Kökösig hirdeti majd a székelyek mai akaratát: Székelyföld egységes, fel nem osztható, be nem olvasztható. A szoborról alkotója, Miholcsa József szobrászművész, székely huszárparancsnok szólt, aki hiteles arckép híján korabeli leírásokból alkotta meg az arcot. Az alkotás leleplezését – amelynek időzítése egyébként többszörös évfordulón történt: Székely Mózest 430 éve választották kamaraispánná, 410 éve fejedelemmé, ugyanabban az évben esett el a Brassó melletti csatában, születésének pedig éppen 460. évfordulója van idén – tűzoltó-bemutató és gazdag műsor követte. Ferencz Csaba Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. augusztus 28.Izsák Balázst Bethlen Gábor-díjjal tüntetik kiA Bethlen Gábor Alapítvány névadója erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulója jegyében hirdette meg 2013-ban a Bethlen Gábor-emlékévet. Az emlékév egyik programpontja a jubileumi díjátadó ünnepség, amelyre Budapesten kerül sor november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének és halálának évfordulóján. Az egyik kitüntetett Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke lesz. Az emlékév fő programpontjai: Bethlen Gábor fejedelem egész alakos bronzszobrának fölállítása 2013. október 23-án Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében. A szobor készítője Péterfy László székelyföldi szobrászművész, a Bethlen Gábor-díj bronzplakettjének alkotója. A szobrot közadakozásból és pályázati támogatással kívánják megvalósítani. Erdély aranykora címmel középiskolai vetélkedőt szerveznek. A vetélkedőt a Lakiteleki Népfőiskola részéről Olajos István, az Eötvös Iskola igazgatója vezeti. Várhatóan részt vesz majd rajta a Magyar Cserkészfórum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a Honismereti Szövetség, a Bethlen Gábor nevét viselő intézmények és iskolák által szervezett diákvetélkedők képviselői s a jelentkező középiskolás fiatalok. Az alapítvány jubileumi díjátadó ünnepségét november 15-én, pénteken, a fejedelem születése és halála napján tartják Budapesten. Az ünnepi megemlékezést követi a műsorral egybekötött díjátadás, amelyen a 2013. évi Bethlen Gábor- díjakat, Márton Áron-emlékérmeket és a Tamási Áron-díjat adják át. Bakos István művelődéstörténész, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában jelentette be az alapítvány idei kitüntetettjeinek névsorát: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Hámori József, a Magyar Örökség Díj Bizottság elnöke és Bogdan Satura lengyel költő. A Népújság megkeresésére Izsák Balázs, az SZNT elnöke kijelentette: – Nagyon fontosnak és megtisztelőnek tartom. Úgy gondolom, nem lehet megkerülni azt, hogy kimondjuk: a székely autonómiatörekvés jogosságának az elismerését is jelenti ez a díj, illetve az annak érdekében kifejtett munkának az elismerése. Úgy gondolták, az, amit az évek során végeztem érdemessé tesz erre. Ezt a munkát azonban nem tudtam volna elvégezni az SZNT háromszáz küldöttjének a segítsége, támogatása nélkül. Tehát tulajdonképpen egy kollektív munkát és eredményt ismernek el a Bethlen Gábor-díjjal. Bízom abban, hogy magának a székely autonómiatörekvésnek is használ ez a díj, és erősíteni fogja. Az emlékév fővédnökei: Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke; Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (mindketten Bethlen Gábor- díjasok); valamint Böjte Csaba, Márton Áron- emlékéremmel és Magyar Örökség Díjjal is kitüntetett ferences szerzetes. Bethlen Gábor 1580. november 15-én született Marosillyén, 1629. november 15-én halt meg Gyulafehérváron. 1613 és 1629 között volt Erdély fejedelme. I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthori Gábort, majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek. Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot általában Erdély aranykora néven ismerik (Wikipédia). A Bethlen Gábor Alapítványt 1979–80-ban a magyar szolidaritás hívei hozták létre, s a korabeli kommunista vezetés ellenzése közepette, hatéves küzdelemmel vívták ki működésének hivatalos jóváhagyását. A 65 kezdeményező és a később csatlakozott támogatók révén a térségben elsőként létrejött legális új polgári összefogás alapítói: Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány – a hazai és a külhoni magyarok áldozatkészsége, munkája révén – anyagi, szellemi és lelki támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállalt és vállal a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben, a mai határokon túl élő magyarság hazai megismertetésében, kiváló képviselőinek elismerésében, a magyar–magyar kapcsolatok ápolásában, a rendszerváltásban, s reményeik szerint nemzetünk jövőjének alakításában is, olvasható az alapítvány honlapján. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 26.(Külhoni Magyar Sajtószolgálat)A Székelyek Nagy Menetelésének előestéjén Székely Mózes szobrának leleplezésével teljessé vált a marossárpataki szoborpark arcképcsarnoka Megmaradásunk két alappillére az állampolgársági kötelék és az autonómia. Ebből a közjogi kapocs megvan, következik az autonómia – mondta Marossárpatakon Székely Mózes erdélyi fejedelem szobrának avatása alkalmával Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem szobrának leleplezésével teljes az arcképcsarnok a marossárpataki szoborparkban. Az eseményre hagyományosan a sárpataki csata évfordulóján, október utolsó hétvégéjén október 26-án került sor. „Talán nem véletlen, hogy ez a dátum idén egybeesik a Székelyek Nagy Menetelésének dátumával – jegyezte meg a szoborparkot megálmodó Miholcsa József szobrászművész, hagyományőrző huszárőrnagy. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy ma egy álom vált valósággá. „Szűk évtizeddel ezelőtt, amikor Miholcsa József barátom a munkát elkezdte sokan tamáskodva figyelték a fejleményeket, de mára már valóság, itt áll kőbe vésett történelmünk. Nagyot és merészet kell álmodni, aztán erős hittel kiállni, dolgozni, akkor biztos sikeresek leszünk. Ceausescu Romániájában ki hitte volna, hogy eljön az idő, amikor itt állunk Erdély fejedelmeinek szobrai előtt magyar állampolgárként és autonómiatüntetésre készülünk?” – tette fel a kérdést Biró Zsolt. „Az autonómia ráadásul nem vágyálom, hiszen Románia ma olyan államközi szövetség része ahol a népek önrendelkezése evidencia. Nem mérhetünk kettős mércével az Európai Unióban! Erre kell felhívni a nagyvilág és az ország közvéleményének figyelmét.” A Magyar Polgári Párt elnöke szerint megmaradásunk két alappillére az állampolgársági kötelék és az autonómia. „Ebből a közjogi kapocs megvan, következik az autonómia” zárta beszédét Biró Zsolt. Az eseményen egybegyűlteket köszöntötte Csíki Sándor, Marosszék Székely Tanácsának elnöke, aki a székely zászló eredetéről beszélt Székely Mózes kapcsán. Az RMDSZ részéről Brassai Zsombor Maros megyei elnök az erdélyi fejedelmek függetlenségi küzdelme és a mai autonómiaharc között vont párhuzamot és a Nagy Menetelésen való részvételre hívott minden jelenlevőt. Megmaradásunk két alappillére az állampolgársági kötelék és az autonómia. Ebből a közjogi kapocs megvan, következik az autonómia – mondta Marossárpatakon Székely Mózes erdélyi fejedelem szobrának avatása alkalmával Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. kms.mtva.hu 2013. október 27.Százezren SzékelyföldértVagy érdemi párbeszéd kezdődik Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is – fogalmazták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványában, amelyet a Székelyek Nagy Menetelésének végén olvasott fel Izsák Balázs SZNT-elnök vasárnap. A békésen lezajlott háromszéki esemény több mint százezres tömege kinyilvánította: élni akar az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását. Békésen, fegyelmezetten zajlott a Székelyek Nagy Menetelése, vasárnap délután fél kettőre alakult ki az 54 kilométeres, összefüggő menetoszlop a háromszéki Kökös és Bereck között. A szervezők a résztvevők számát helyszíni beszámolók alapján százhúszezerre becsülték. A hatóságok állítása szerint mindössze 15 ezren vettek részt. Hiába várták több százan vasárnap reggel a Székelyek Nagy Menetelésére bérelt vonatot, kevéssel kilenc óra előtt a csíkszeredai vonatállomás hangosbemondóján bejelentették, hogy a különjárat műszaki meghibásodás miatt csak 180 perc késéssel tud elindulni Marosfőről. „Szabotázs” – legyintettek többen is, majd sokan felkérezkedtek az Erőss Zsolt Aréna parkolójából indult buszokra, akiknek pedig nem jutott hely, azok a gyorsan szerveződött autósok szabad helyeire. Az elromlott szerelvény kapcsán az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és az SZNT úgy nyilatkozott, hogy nemcsak szerződést kötöttek a RegioTrans vasúti társasággal, hanem már csütörtökön ki is fizették a kért összeget a különvonatra. Konvoj Csíkszereda és Szentgyörgy között A Csíkszeredából való indulást követően egészen Sepsiszentgyörgyig összefüggő kocsisor alakult ki. A rendőri jelenlét is erős volt, minden településen több egység figyelt a rendre. Délelőtt tizenegy órakor Kézdivásárhelyen elkezdődött az ökumenikus istentisztelet, ennek végére már mindenki a helyszínre ért, majd délben elindult a székelyek menetelése: fegyelmezetten, kettes-hármas sorokban hömpölygött a tömeg a Bereck és Kökös közötti több mint ötven kilométeres szakaszon. Tudósítóink szerint csak Kökösön közel 22 ezren, Kézdivásárhelyen pedig húszezren lehettek. Menetelők az anyaországból Kökös utcáin végeláthatatlan sorban vonultak fel a székelyek, kezükben a kék-arany jelkép. A háromszéki településre Magyarországról is érkeztek, de akadt olyan is, aki Ausztriából jött. „Jó érzés itt lenni ennyi ember között, fontos volt részt venni ebben, mert azt akarjuk, hogy Székelyföld továbbra is létezzen. Örvendek, hogy legalább ennyit tehetek Székelyföldért” – vallotta Simon Katalin, lelkében még mindig székely, Ausztriába szakadt hölgy, akit menetelés közben kérdeztünk. A brassói magyar közösség is képviseltette magát a menetelő sokaságban. „Az utóbbi időben úgy érezzük magunkat, hogy kicsit kívül kerültünk a székelység vonzásköréből. Ez a Székely Mózes zászló azt akarja jelképezni, hogy figyeljenek ránk is, mi is a magyarság részei vagyunk, még akkor is, ha el vagyunk vegyülve a nagy román rengetegben" – osztotta meg érzéseit Máthé Sándor brassói, unitárius lelkész. A menetelés hangulatát a közös éneklés fokozta. A csíkkarcfalvi asszonykórus többek között Kossuth nótákat énekelt, dalaikba bekapcsolódtak a közelben vonulók is. Időközben, az országúton békés ütemben haladók mellett a kökösi vonatállomásra berobogott a megkésett különjárat is, teljesen üres vagonokkal. Alig egy óra alatt összeért az 54 kilométeres oszlop, ezt követően Izsák Balázs, az SZNT elnöke a rétyi útkereszteződésnél felolvasta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát. A Székely Nemzeti Tanács kiáltványa „A nagyvilág közvéleményéhez fordulva mondjuk el: változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. A nagyvilág közvéleménye előtt kérjük ismételten Románia kormányát, ne vegye semmibe hétszázezer polgárának akaratát, akik egyben az Európai Unió polgárai is! Ugyanakkor felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is" – fogalmaz a Székely Nemzeti Tanács kiáltványa. Ezt követően a magyar és a székely himnusz eléneklésével véget ért a Székelyek Nagy Menetelése, az emberek pedig elindultak hazafelé. Politikusok az eseményről „A saját hazánkban, Erdélyországban mi is odajutottunk, hogy azért kelljen menetelnünk, maratont futnunk, amit eleink biztosítottak a románoknak Hátszeg vidékén, a szászoknak Szászföldön, illetve Székelyföld népének. Román testvéreink éppen azt nem értik, amiért ők harcoltak a 19. század végén, Ioan Slavici és kortársai vezetésével? Nem értik, hogy mit jelent a román iskolához hasonlóan a magyar iskola, a román oktatáshoz és kultúrához, a román egyház jogaihoz hasonlóan a magyar közösségnek és egyházainak a joga és szabadsága” – hangsúlyozta Tőkés László, az EMNT elnöke. Hozzátette: „Gábor Áron kései utódaiként nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért. Nagyon remélem, hogy ezen az úton sikerülni fog végigmenni.” „Sokszor elmondtuk, és ma is elmondjuk: az autonómia nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk. A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól, sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – nyomatékosította üzenetében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Együtt vagyunk, és miközben részesei vagyunk a Székelyek Nagy Menetelésének, üzenjük ezáltal mindenkinek, akinek füle van hozzá, hogy meghallja: nem lesz béke és nyugalom e tájon addig, amíg szabadságunkat, közösségi jogainkat és közülük a legfontosabbat, a Székelyföld autonómiáját el nem érjük” – fogalmazott Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke leszögezte: „Nem hagyjuk magunk. Ha kell, menetelünk, ha kell, népszavazást kezdeményezünk, ha kell, ismét összegyűlünk, ha kell, öntudatos polgárként élünk a polgári engedetlenség eszközével is.” „Közjogi értelemben a magyar nemzet tagjaiként élhetünk szülőföldünkön. Itt akarunk jövőt is gyermekeinknek. És ha itt élünk, sorsunkat magunknak kell irányítani! És magunk fogjuk irányítani! Legyen világos Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Mi nem alkuszunk!” – olvasható az MPP elnöke, Biró Zsolt üzenetében. Barabás Hajnal, Nagy D. István, Gy. Turoczki Emese, Pinti Attila Székelyhon.ro 2013. október 29.Felavatták Székely Mózes fejedelem szobrát MarossárpatakonSzékely Mózes mellszobrát október 26-án, szombaton avatták fel Marossárpatakon. A műkő szobor az erdélyi fejedelmekről készült szoborcsoport huszadik, sorozatzáró alkotása. Az avatóünnepségen Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke is részt vett. Az elnök ünnepi beszédében elmondta, nagyon büszke arra, hogy van Maros megyében egy olyan település, ahol létezik egy olyan szoborpark, ahol együtt vannak azok a fejedelmek, akik Erdély függetlenségét tűzték ki célul, valósították meg, védték, óvták és minden erdélyi magyar ember szívébe zárták. Beszédében köszönetet mondott Miholcsa József szobrászművésznek és a polgármesteri hivatalnak azért, hogy létrehozták a szoborparkot. "Székely Mózes az első fejedelmek közé sorolható, aki Erdély függetlenségét tűzte ki célul. Ez egy olyan cél, amelyről mi is beszélni szoktunk, igaz, hogy nem a függetlenségről, hanem autonómiáról, regionalizációról, végül is hasonló politikai célokról, mint amiről az erdélyi fejedelemség idejében szó volt. Akkor is felmerült az a dilemma, amely a mai napig időszerű. Akkoriban a kérdés úgy vetődött fel, hogy Erdély függetlensége, de kinek a támogatásával? A keleti török porta vagy a nyugati császárság? Ez a dilemma azóta is újra meg újra megfogalmazódik. Politikai hétköznapjainkban ez a kérdés úgy tevődik fel, hogy kivel hozzuk létre az autonómiát? Nyilván ma is tudjuk, mint Székely Mózes idejében, hogy ez egyedül nem fog menni. Románokkal, cigányokkal, európai uniós támogatással, Budapest vagy Bukarest hátterével? Kivel hozzuk létre az autonómiát? Azt gondolom, hogy nagyon bölcsen és higgadtan kell ezt a kérdést megközelíteni ahhoz, hogy ne álmokat kergessünk, hanem meg tudjuk valósítani Székelyföld autonómiáját! Én hiszek benne! Az a jó a marossárpataki szoborparkban, hogy a fejedelmek szobrai előtt sorra megállva a kérdésre választ is kaphatunk" – hangsúlyozta Brassai Zsombor megyei elnök. Az ünnepség koszorúzással és ünnepi műsorral zárult. Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 4.Tűzzük ki a székely zászlót!Tűzzük ki a székely zászlót! – Ahol tettekre van szükség, ott nem elegendőek a szavak! címmel a Magyar Polgári Párt (MPP) Biró Zsolt elnök által aláírt közleményt adott ki szombaton. A párt felháborodását fejezi ki és egyértelműen a székely-magyar közösség elleni tiszteletlenség jeleként értékeli a marosvásárhelyi helyi rendőrség felszólítását, mely szerint a párt Iskola utcai székházának homlokzatára kifüggesztett székely zászlót a reklámanyagok kihelyezését és jóváhagyási kötelezettségét szabályozó törvény értelmében el kell távolítani – áll a párt elnöke, Biró Zsolt által kiadott közleményben. Az égszínkék mezőben aranycsíkkal és a székely szimbólumokkal díszített zászló Székelyföld jelképe, egyben történelmi jelkép, hiszen az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes zászlaja alapján készült. Ezt a zászlót reklámzászlónak minősíteni nemcsak tiszteletlenség, hanem a közösségünket ért provokáció. Az esetet csak súlyosbítja, hogy a marosvásárhelyi magyarok pénzén (is) fenntartott helyi rendőrség nevében, azaz egy olyan közhivatal, mint Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala alárendeltségébe tartozó intézmény nevében követik el. Emlékeztetnek, hogy a segesvári ügyészség 2010. augusztus 10-én határozatot hozott a makfalvi községházára kitűzött székely zászló ügyében. A határozat megállapította, hogy a csillagos-holdas, aranysávos kék zászló „egy történelmi közösség jelképe”, használata nem ütközik törvénybe. Az MPP közleményében feltesznek néhány kérdést: Ilyen körülmények között a helyi magyarság elmondhatja-e, hogy nincs hátrányosan megkülönböztetve? Mennyire alkalmas a helyi rendőrség vezetői tisztsége ellátására az a parancsnok, aki a város magyar közösségét sérti meg? Milyen megfontolásból, túlbuzgóságból vagy netán politikai megrendelésre született a zászló eltávolítását célzó felszólítás? Számíthatunk-e a város polgármesterének bocsánatkérésére? Az MPP polgármesterei, alpolgármesterei és tanácstagjai testületileg szavazták meg 2009-ben a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés alkalmával azt a határozatot, melynek értelmében a székely jelképekre, a himnuszra és a zászlóra mint Székelyföld jelképeire tekintenek, azok használatát minél szélesebb körben szorgalmazzák. A székely zászlónak tehát ott a helye a pártszékház homlokzatán! – szögezi le a közlemény. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 5.Tűzzük ki a székely zászlót!Mózes Edith Bíró Zsolt válasza a helyi rendőrség vezetőjének Ahol tettekre van szükség, ott nem elegendőek a szavak! címszó alatt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke pártja nevében felháborodásának adott hangot, és a székely- magyar közösség elleni tiszteletlenség jeleként értékelte a marosvásárhelyi helyi rendőrség felszólítását, mely szerint a párt Iskola utcai székházának homlokzatára kifüggesztett székely zászlót a reklámanyagok kihelyezését és jóváhagyási kötelezettségét szabályozó törvény értelmében el kell távolítani. "Az égszínkék mezőben arany csíkkal és a székely szimbólumokkal (a Nap csillagváltozata, illetve a Hold) díszített zászló Székelyföld jelképe, egyben történelmi jelkép, hiszen az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes zászlaja alapján készült. Ezt a zászlót reklámzászlónak minősíteni nemcsak tiszteletlenség, hanem a közösségünket ért provokáció. Az esetet csak súlyosbítja, hogy a marosvásárhelyi magyarok pénzén (is) fenntartott helyi rendőrség nevében, azaz egy olyan közhivatal, mint Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala alárendeltségébe tartozó intézmény nevében követik el", olvasható a közleményben. Emlékeztet ugyanakkor, hogy a segesvári ügyészség 2010. augusztus 10-én határozatot hozott a makfalvi községházára kitűzött székely zászló ügyében. A határozat megállapította, hogy a csillagos-holdas, aranysávos kék zászló egy "történelmi közösség jelképe", és használata nem ütközik törvénybe. Ezek után néhány kérdést intéz az illetékesekhez: * Ilyen körülmények között a helyi magyarság elmondhatja-e, hogy nincs hátrányosan megkülönböztetve? * Mennyire alkalmas a helyi rendőrség vezető tisztségét ellátni az a parancsnok, aki a város magyar közösségét sérti meg? * Milyen megfontolásból, túlbuzgóságból vagy netán politikai megrendelésre született a zászló eltávolítását célzó felszólítás? * Számíthatunk-e a város polgármesterének bocsánatkérésére? A közlemény végül rámutat: "A Magyar Polgári Párt polgármesterei, alpolgármesterei és tanácsosai testületileg szavazták meg 2009-ben, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés alkalmával azt a határozatot, melynek értelmében a székely jelképekre, a himnuszra és a zászlóra mint Székelyföld jelképeire tekintünk, azok használatát minél szélesebb körben szorgalmazzuk. A székely zászlónak tehát ott a helye pártszékházunk homlokzatán!" A közlemény előzménye, amelyről a múlt héten már tájékoztattuk olvasóinkat, az, hogy Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője, az 1994-es 75. sz., Románia zászlajára, himnuszára stb. vonatkozó törvényre hivatkozva, amely szerint Románia zászlóját kötelező módon ki kell tűzni a pártok, szakszervezetek, oktatási és kulturális intézmények homlokzatára, illetve a 2013/185. törvény vonatkozó cikkelyeit idézve, amely szerint reklámzászlók maximum 30 napig tűzhetők ki, átiratban szólította fel a szervezetet, hogy "a felszólítást követő 48 órán belül vegyék le azokat (pl. a székely zászlót)". Ellenkező esetben a törvény által előírt szankcióra, azaz 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő büntetésre számíthatnak. "A székely zászló mindannyiunké!" Hasonló felszólítást kapott, ugyancsak 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő bírság kilátásba helyezésével az Erdélyi Magyar Néppárt is. A múlt héten, csütörtökön Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi, Portik Vilmos, az EMNP megyei elnöke, Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke, Kirsch Attila, a honosítási iroda vezetője, valamint nagyszámú sajtós jelenlétében levette a tanács székházának homlokzatáról az EMNT- és az EMNP-zászlót, azonban a székely lobogó a helyén maradt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közleményében kiemelte: "A székely zászló mindannyiunké, és nemzeti identitásunk megőrzését az alkotmány 6-os cikkelye biztosítja. Eszerint az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek az identitásuk megőrzését, kifejezését és fejlesztését". Ugyanakkor arra kérte Marosvásárhely magyar polgárait, tűzzék ki ablakukba a székely zászlót, amelyhez a szervezet kellő számú zászlót biztosít. Népújság (Marosvásárhely) 2014. június 17.Tanúkihallgatás székely zászló-perbenA marosvásárhelyi bíróságon tegnap kihallgatták a tanúk egy részét abban a perben, amelyben a székely zászló kitűzése miatt kirótt 30.000 lejes pénzbírság jogosságát tárgyalják. A következő tárgyalás időpontját szeptember 22-re tűzték ki. A marosvásárhelyi helyi rendőrség tavaly decemberben 30.000 lejes pénzbüntetést rótt ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) a székely zászló kitűzése miatt az EMNT (Mihai Viteazul utca 40. szám alatti) székházára anélkül, hogy beszerezték volna a kereskedelmi zászlók kitűzésére jogosító engedélyt. Az EMNT jogi képviselői, dr. Kincses Előd és Székely Csilla ügyvédek panaszt nyújtottak be a marosvásárhelyi bíróságra, az első tárgyalásra május 5-én került sor. Akkor a bíróság helyben hagyta a már benyújtott írásbeli bizonyítékokat, és elrendelte a helyi rendőrség négy tanújának kihallgatását. "A négy tanú közül kettőt a tegnapi tárgyaláson ki is hallgattak. Egyikük, Sabau Pop Olimpiu városi tanácsos eskü alatt vallotta, hogy a székely zászló reklámzászló, amelyik az állítólagos Székelyföld zászlója, ezért szerinte jogos a pénzbírság. Azt a kérdésünket, hogy a tanú tudja-e, ki volt Székely Mózes, Erdély egyetlen székely fejedelme, és hogy ő volt az, aki megalkotta a székely zászlót, a bíróság elutasította, de kérésemre a kérdést jegyzőkönyvezték. A következő tárgyaláson fogják kihallgatni Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség főnökét" – nyilatkozta a Népújságnak dr. Kincses Előd. A tegnapi tárgyaláson az EMNT ügyvédei három perdöntő bizonyítékot nyújtottak be: a segesvári bíróság melletti ügyészség 2010. augusztus 10-i végzését, amelyben megállapítják, hogy a székely zászló e történelmi közösség szimbóluma – az ügyészség álláspontját a román kulturális minisztérium állásfoglalása alapján alakította ki; a marosvásárhelyi táblabíróság 2012. szeptember 26-i határozatát, amellyel jogerősen megsemmisítette a Hargita megyei önkormányzat határozatát, amely szerint Hargita megye zászlója azonos volt a székely zászlóval. Döntését azzal indokolta, hogy a székely zászló csakis ennek a közösségnek a szimbóluma, és nem Hargita megye valamennyi etnikumáé, és végül a legfontosabbikat, amelyben nemzetközi fórum mondta ki, hogy a székely zászló a középkortól az 1867-es osztrák- magyar kiegyezésig a Székelyföld zászlója volt (az ECRI – Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottságnak a Romániáról szóló, 2014. június 3-án közzétett jelentése tartalmazza). A következő tárgyalást szeptember 22-re tűzték ki, amikor dr. Kincses Előd reményei szerint "megszületik a döntés, amelyet a fent említett írásbeli bizonyítékok figyelembevételével fog meghozni a bíróság". Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 1.Reklámzászló vagy egy történelmi közösség lobogója?Szeptember 22-én érdemben tárgyalta a Marosvásárhelyi Táblabíróság a székelyzászló-pert, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács indított a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség ellen. A tárgyaláson tanúként hallgatták ki Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség parancsnokát, aki kirótta a büntetést az EMNT-nek. Kincses Előd, az EMNT jogi képviselője szerint a rendőrparancsnok "lelkesen védte a lépés helyességét, mert állítása szerint a székely zászló reklámzászló. – Amikor felmutattam neki azt a színes fénymásolatot, amely Székely Mózes, az egyetlen székely erdélyi fejedelem 1603-ból való pecsétjét tartalmazta, azt válaszolta, hogy nem ismeri, és az egyébként sem hivatalos dokumentum". Az ügyvéd szerint nagyon szúrja a rendőrparancsnok szemét a székely zászló, azzal sem törődik, hogy a panaszhoz csatolták azt a segesvári ügyészségi állásfoglalást, amely kimondja, hogy a székely zászló egy történelmi közösség zászlaja, és nem lehet fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő jelképnek tekinteni. Elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2012. szeptember 26-án helyt adott Sandru Ilie fellebbezésének, és megsemmisítette a Hargita Megyei Tanácsnak a Hargita megyei zászlóra vonatkozó határozatát, amely szerint a székely zászlót fogadta el a megye zászlajának, azzal az indoklással, hogy ez csak a székelység szimbóluma, viszont Hargita megyét nem csak székelyek lakják. – Tehát a táblabíróság is kimondta, hogy székely szimbólum, nem pedig reklámzászló, de Bertfelean ezeket a dokumentumokat figyelmen kívül hagyta, továbbra is fenntartotta, hogy reklámzászló, és mint olyan, engedélyköteles. Az ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy szeptember 23- án az Európai Emberjogi Bíróság három esetben is elmarasztalta Magyarországot Vajnai Attila és társai ügyében, akik kitűzték a vörös csillagot, illetve a sarlót és kalapácsot, ezeket a kommunista szimbólumokat, amelyek használatát a magyar törvények a fasiszta szimbólumokkal együtt tiltja. Annak ellenére, hogy törvényes tiltó rendelkezést hágtak át, a magyar államot mégis elmarasztalták, mert az Európai Emberjogi Bíróság véleménye szerint ezeknek a szimbólumoknak a tiltása sérti az Európai Emberjogi Egyezmény 10. szakaszát, a véleménynyilvánítás szabadságát. – Álláspontom szerint ha az Európai Emberjogi Bíróság a törvény által tiltott kommunista szimbólumok tiltását helyteleníti, akkor értelemszerűen a régi, teljesen ártatlan, semmiféle diktatúrához és emberáldozathoz nem köthető, 1603-ból származó székely szimbólumok használatának a tiltása miatt Romániát egész biztosan el fogja marasztalni – jelentette ki Kincses. Az ítélethirdetést az ügyben október 7-re halasztották. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-30 | 31-45
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
